Nyomozzák a félmilliárdos MSZP-kölcsön útját

Az MSZP továbbra sem kívánja megválaszolni, milyen körülmények között jutott több fővárosi ingatlan birtokába az elmúlt években.

Gabay Balázs
2012. 03. 05. 11:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt években négy ingatlant vásárolt az MSZP Budapesten. A Csepel.infó úgy vélte, nem csupán a vételi időpont, hanem az eladók személye is „érdekes”, így az ingatlanok tulajdoni lapjainak nyomába eredt. A meglelt dokumentumokból kiderül: a főváros XVII. kerületében 2007-ben megvásárolt lakást attól az Invest Alfa Kft.-től vették meg a szocialisták, melynek tulajdonosa Juhász Ferenc soroksári MSZP-s politikus. A vállalkozó cégei nagyjából 800 millió forint értékű megrendeléseket kaptak Csepel szocialista vezetése idején. Az ellenőrzésekből kiderült, a cégek a piaci árnál jóval drágábban dolgoztak, de volt olyan, fiktív munka is, melyről csupán számla készült, nem végezte el senki. Olyan esetről is tudunk, ahol a közbeszerzési pályázaton el sem induló cég nyert.

Egy másik MSZP-s pártingatlan kapcsán komoly vita bontakozott ki a Csepel.infó fórumán. A XXI. kerületben, a Kiss János altábornagy utcában még 2005-ben megvásárolt ingatlanra, no meg három másikra ugyanis 550 millió forintos kölcsönt vett fel a szocialista vezetés. Borka-Szász Tamás, a csepeli MSZP korábbi frakcióvezetője, a helyi Demokratikus Koalíció jelenlegi tagja a disputában úgy vélte, a hitellel és az ingatlanvásárlásokkal kapcsolatban az Állami Számvevőszéket kellene megkeresni, és gittrágásnak nevezte a találgatásokat. Állítása szerint a csepeli MSZP nem tudja, hogyan és mennyiért került tulajdonába a csepeli iroda.

Ábel Attila, a helyi Fidesz alelnöke a csepeli MSZP jelenlegi elnökéhez fordult a kérdésben. Szenteczky János válaszában kiemelte: mivel a Kiss János altábornagy utcai ingatlan a párt országos központjának a tulajdonát képezi, egyelőre nem tud válaszolni az adás-vételt és a hitelfelvételt firtató kérdésre. „Türelmet és egy kis időt kérek, míg a szükséges adatokat beszerzem” – írta az elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.