Összeköltöztetik a két általános iskolát

A racionálisabb működés érdekében összeköltözteti a Práter Általános Iskolát és a Németh László Általános Iskolát a józsefvárosi önkormányzat; az erről szóló szándéknyilatkozatot csütörtöki ülésén fogadta el a főváros VIII. kerületének képviselő-testülete.

WL
2012. 03. 01. 19:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sántha Péterné alpolgármester (KDNP) indítványában jelezte, hogy az elmúlt négy év statisztikai adatai alapján több mint 200-zal csökkent a kerület nyolc általános iskolájában tanulók száma, amelyekben a 2008/2009-es tanévhez képest ősszel 11 osztállyal kevesebb indult. Mint írta, kerületi szinten az alapító okiratokban feltüntetett férőhelyekhez képest a kihasználtság összességében 70 százalékos.

A megengedett férőhelyek felét sem használják ki a Németh László Általános Iskolában és a Práter Általános Iskolában: előbbiben 48, utóbbiban 42 százalékos volt a kihasználtság az idei tanév elején. Az alpolgármester a költségtakarékos fenntartói gazdálkodásra hivatkozva javasolta a két, egymástól néhány utcányira lévő intézmény átszervezését.

A Németh-iskola 560 diák befogadására alkalmas, miközben a két érintett iskolában összesen 467 gyermek tanul. Sántha Péterné hangsúlyozta: az összeköltöztetés nem jelentené a Práter-iskola felszámolását, az intézményt a jelenlegi szervezeti formájában vinnék át a Németh László Általános Iskola épületébe.

A 13 igen szavazattal (Fidesz, KDNP, LMP), 4 ellenzéki (MSZP, Jobbik) tartózkodás mellett elfogadott szándéknyilatkozat értelmében a Práter a tanév végén, július 31-én jogutóddal megszűnik, feladatait augusztus 1-jén veszi át a másik intézmény.

Kocsis Máté (Fidesz–KDNP), a városrész polgármestere a képviselő-testületi ülésen közölte: az épületet nem akarja eladni a kerület, jelenleg a szakképzési funkciók bővítésén dolgoznak. Amennyiben találnak partnert, már szeptember 1-jétől oktatási funkciókra lehetne használni az ingatlant.

A polgármester arról is beszámolt: kérte az önkormányzatot, hogy a két intézmény valamennyi dolgozójának foglalkoztatásáról gondoskodjanak, akár a jelenlegi, akár másik kerületi oktatási intézményben. Fontosnak nevezte, hogy a lehető legkisebb érdeksérelem érje a tanárokat, szülőket, és elsősorban a gyermekeket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.