Schmitt: A hatalmon kívüliek véleménye is számít

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a hatalmon kívüliek véleményét sem szabad figyelmen kívül hagyni.

NT
2012. 03. 09. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök ezt részben azzal összefüggésben mondta, hogy pénteken, országjárása tizedik állomására Szombathelyre érkezve tüntetők kis csoportja hangos sípszóval fogadta a megyeháza előtt.

Az államfő a szombathelyi és Vas megyei közgyűlés összevont, rendhagyó ülésén hangsúlyozta, valamennyi magyar köztársasági elnöke akar lenni, ezért – mint fogalmazott – „ha az egyharmad fütyül, akkor arra én nem fütyülhetek”.

Elmondása alapján hasonló tiltakozások alkalmával mindig felvetődik benne a kérdés, mit csinál rosszul köztársasági elnökként, az alaptörvény rendelkezéseit értelmezi-e rosszul, az alkotmányosság őreként követ-e el hibákat, vagy a hadsereg főparancsnoki teendőit látja-e el nem megfelelően.

Schmitt Pál korábban Egerbe és a hevesi megyeszékhely környékére látogatott el a tavaly januárban megkezdett országjárása kilencedik állomásaként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.