Terrorizmus? – Újra helyszínelnek a XII. kerületben + Videó

Újra helyszínelnek a rendőrök Budapesten a XII. kerületben, a szakemberek összesen 7 bűnügyi pontot találtak.

NT
2012. 03. 03. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hír Televízió tudósítójának sikerült megszólaltatnia annak a sértettnek a feleségét, aki január 9-én reggel fél kilenckor szeretett volna elmenni autójával otthonról. A nő elmondta: amikor a férje a távirányítóval működésbe szerette volna hozni az elektromos garázsajtót, azonnal robbant a kézigránát. Hozzátette: terrorcselekményre hivatkozva a biztosító a mai napig nem fizette ki a keletkezett károk költségeit.

A detonációban nem sérült meg senki, annak ellenére, hogy a XII. kerület ezen része igen forgalmas, általában sok a gyalogos.

A Hír Televízió tudósítója beszámolt még arról is, hogy a rendőrök 7, úgynevezett bűnügyi pontot találtak a területen, ezeket vetik majd össze a korábbi helyszínelések nyomaival. Elmondta továbbá: a Nemzeti Nyomozó Iroda be fogja vetni a terrorizmus elleni, extrém eseteket vizsgáló szakembereit is.

Kétszer is robbantott

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető januárban két esetben – január 9-én reggel fél nyolckor a XII. kerületi Eötvös utcában és január 22-én délelőtt fél tízkor a XIV. kerületi Bonyhádi utcában – kertes lakóházak távirányítóval működő kertkapujába kézigránátot helyezett el, s azok a kapuk nyitásakor felrobbantak. A bűncselekmények során személyi sérülés nem történt.

A közlés szerint a bűncselekmények kriminalisztikai jegyei arra utaltak, hogy az elkövető feltehetően ugyanazon személy. Az ügyben egyébként ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a rendőrség honlapján.

A felajánlott összeg annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével a tettes azonosítható, annak bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, valamint aki az eljárásban tanúként vesz részt – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.