Vízfogyasztás alapján kell fizetni a szennyvízszállításért

Új szabályok léptek életbe a fővárosi lakossági szennyvízszállításra vonatkozóan – közölte a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. kedden az MTI-vel.

tt
2012. 03. 13. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatása szerint a szippantott szennyvíz elszállítását fővárosi közszolgáltatóként a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. és annak szerződött partnerei végzik. Az új rendszerben a vízfogyasztás alapján, a vízszámlával együtt kell fizetniük azoknak, akiknek az ingatlanja csak részlegesen vagy egyáltalán nem csatornázott. A díj nettó 337,70 forint köbméterenként.

Az első évben, azaz 2012. március 1-jétől 2013. március 1-jéig, átmeneti megoldásként lehetőség van arra, hogy a díjat az átvett folyékony hulladék mennyisége alapján állapítsák meg. Az erre vonatkozó igényt az FTSZV Kft. ügyfélszolgálati irodáin (ezek a FŐTÁV ügyfélszolgálati irodáin belül találhatók) lehet személyesen jelezni, március 19-től április 13-ig. Az ügyfélszolgálati irodák címei megtalálhatók az FTSZV Kft. honlapján.

Az ügyintézéshez egy hónapnál nem régebbi, az ingatlan tulajdonlását igazoló dokumentumra van szükség; a Fővárosi Csatornázási Művek igazolására, amely azt bizonyítja, hogy az ingatlan közcsatorna-hálózatra kötésére nincs lehetőség, valamint egy, az FTSZV Kft. által kiállított, a szennyvíz elszállítását igazoló számlára. 2013. március 1-je után már csak az ivóvízfogyasztáson alapuló elszámolásra lesz lehetőség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.