„A demokráciát nem kimondani, hanem organizálni kell”

Több lábon állt Antal József politikai filozófiája, amelyet konzervatív világképe határozott meg.

Antall József politikáját alapvetően világképe, és nem a mindig változó közvélemény és ennek formálói határozták meg. A legszebben ezt politikai ellenfele, Tölgyessy Péter fogalmazta meg: „Belülről vezérelt ember volt, a kívülről vezérelt emberek korában.”

A 21. század elejére egyértelművé vált, hogy az új kor kihívásai természetszerűleg új válaszokat követelnek meg a politikai gondolkodóktól. Ez nem ritkán a politikai filozófiák megújulásához is vezetett. Magyarországon a baloldali politikusok erre nem voltak képesek, nem véletlen, hogy még példaként is általában egy külföldi politikust, Tony Blairt hoznak fel. A jobboldal szerencsésebb helyzetben van, hiszen Antall József világos irányadást hagyott maga után.

Elvetette a népfrontot

A miniszterelnök mélyen gyökerező hazaszeretete meghatározta politikai gondolkodását, ugyanakkor mentes volt a kirekesztő, soviniszta gondolatoktól. A családjában alapvető volt az az örökség, amit a kisnemesi Antall család hagyott rá, akikről a család számon tartotta, mikor és hol szolgálták a hazát. Ehhez járult hozzá a Piarista Gimnázium, amelyről közismert volt, hogy oktatói nemzeti szellemben nevelték diákjaikat. Nagy hatással volt rá a népi írók műveinek gondolatvilága is.

Úgy gondolta, a rendszerváltozás nehéz esztendeiben a nemzet csak összefogással érhet el sikereket, ugyanakkor a demokratikus pártrendszerhez nem illőnek tartotta a népfront-féle hamis látszategységet. Ehelyett a közös kiútkeresést és a nemzet jövőjét érintő kérdésekben kötött kompromisszumot tekintette megoldásnak.

Nem kimondani kell a demokráciát

A magyarságot egészként értelmezte, tagjai éljenek bárhol, vagy legyenek bármilyen állampolgárságúak, azért „lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnökeként” felelősséggel tekintett a határon túli magyarok ügyére, akik számára nem kért mást, csak alapvető emberi jogaik tiszteletben tartását. Mindezzel azonban – ahogy Sűtő András gyászbeszédében jövendölte és ahogy ma már világosan látszik – olyan alapvető feladatként határozta meg a nemzet országhatáron túli részének sorsát, hogy azt politikai oldaltól függetlenül magyar politikus nem hagyhatta figyelmen kívül.

A liberalizmus valódi örökségét konzervatív liberálisként nem a demokrácia eszmeiségére történő sokszori hivatkozással, hanem annak kereteinek megteremtésével kívánta szolgálni. Szívesen idézte Eötvöst: „A demokráciát nem kimondani, hanem organizálni kell.” Rendkívüli fontosságot tulajdonított annak, hogy kialakuljanak a politikán kívüli hatalmi ágak és kínosan ügyelt ezek szigorú elválasztására, tudván, hogy kormánya tevékenysége normaként fog szolgálni.

„Európában az ateisták is keresztények”

Antall elkötelezettsége a keresztény értékrend iránt a katolikus Piarista Gimnáziumból és családi neveltetéséből adódott. Noha nem volt rendszeres vallásgyakorló, de a vallásnak, a kereszténységnek kiemelt fontosságot tulajdonított a társadalom életében. Mindezt így fogalmazta meg: „A vallás, a hit egyben népek, nemzetek mentalitásának formálója is. A vallási, hitbéli adottságok alkotják azt az örökséget, amelynek az emberi tartás részévé kell válni hívőknél és nem hívőknél egyaránt…”

Alapvető fontosságúnak tartotta a keresztény tradíciókhoz történő visszatérést gondolati értelemben, amit Nyugat-Európa alapjának tartott. Ezt így fogalmazta meg: „Egyszerűen arról van szó, hogy Európában az ateisták is keresztények. Európa kereszténysége kultúrát, etikát, szemléletet jelent.” Sokszor hivatkozott arra, hogy a második világháború után a kereszténydemokrata politikusok kezdték el építeni a közös Európát.

Ezek nélkül képtelenség a stabilizáció

A róla elterjesztett hamis képpel ellentétben a miniszterelnök gondolkodásában fontos szerep jutott a szociális kérdéseknek is. Ebben is fontos volt a családi vonal, hiszen apja, idősebb Antall József a Népjóléti, majd a Belügyminisztériumban is szociális kérdésekkel foglalkozott. Ő dolgozta ki az első magyar létminimum-számításokat és szervezte a szegényeknek szánt adományok elosztását. A háború alatt – ahogy az közismert – menekültekkel foglalkozott.

A tapasztalatok alapján úgy látta, az állam szociális felelőssége nem csökkenhet, a szociálpolitikát nem lehet a gazdaságpolitika alá rendelni. Többször hangsúlyozta a kereszténydemokrata–keresztényszociális hagyomány pápai enciklikákra épített erősen szociális jellegét. Nézete szerint a jogállamiság és a szociális állam csak egymást kiegészítve vezethet eredményre, mivel ezek nélkül képtelenség a társadalmat stabilizálni.