Kósa nem vállalná

Kósa Lajos szerint fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal.

WA
2012. 05. 08. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz parlamenti frakciójának és a Belügyminisztériumnak a képviselői csütörtökön kezdenek egyeztetni a KRESZ módosításáról és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetési tételek „életszerűvé szabásáról”, miután a képviselőcsoport korábban úgy foglalt állást, hogy túlszabályozott lett a közlekedési szabályok rendszere, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak.

Kósa Lajos ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a KRESZ-nek és a bírságoknak nem az az értelme, hogy a költségvetésnek minél nagyobb bevétele legyen, hanem az, hogy minél szabályosabban közlekedjenek az emberek.

Elmondta ugyanakkor, hogy bizonyos esetekben jónak tartaná a büntetések szigorítását. Példaként közölte, hogy szerinte a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélőktől fél évre el kellene venni az autójukat.

A politikus kitért a lézerblokkolóra is, amelyet „abszurditásnak” nevezett, ezzel szemben a radar-előrejelzőt elfogadhatónak tartja, az ugyanis szerinte éppen olyan, mint amikor az autópályán felhívják a figyelmet a radarkontrollra.

Természetesen piros lámpán áthajtani nagyon veszélyes, de nem az a helyes szigorítás, hogy „akkor ha a sárgán átmegyünk, már óriási a büntetési tétel” – magyarázta tovább. A megoldás az lehetne, ha lámpaváltás előtt a zöld elkezdene villogni – közölte, hozzátéve, hogy szintén jó megoldásnak tartja azt – ahogyan az az általa vezetett Debrecenben már működik –, amikor egy számláló jelzi, hány másodperc van még hátra a zöldből.

Szerinte Pintér Sándor belügyminiszter „kellően rugalmas ahhoz, hogy értse azt”, amit ők mondanak.

Arra a kérdésre, csak találgatás volt-e, hogy ő válthatja Lázár Jánost a Fidesz-frakció élén, Kósa Lajos igennel válaszolt. „Nekem annyira át kellene alakítanom az életemet, hogy nem nagyon tudnám ellátni” a feladatot, és a család sem örülne neki – közölte.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szakdolgozata ügyében a Fidesz alelnöke úgy vélekedett: „Gyurcsány Ferenccel nagyon-nagyon sok baj van. Az, hogy plagizálta-e a diplomamunkáját vagy sem, lehet, hogy az első ötvenben nincs benne”.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor realizálódhat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalás, azt felelte: „ott vagyunk, hogy elindulnak a tárgyalások”.

Varga Mihály hétfőn arról beszélt, hogy az IMF-tárgyalások azért halasztódnak, mert az IMF-nek és az Európai Bizottságnak egyeztetni kell arról, hogy pontosan milyen feltételekkel induljanak a tárgyalások.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.