Szócska Miklós egészségügyért felelős államtikár a parlamentben kifejtette: a regisztráció a nemzetközi törvényi kötelezettségek miatt kötelező volt hazánkban is. Az OEP által történő befogadás és az alkalmazás viszont nem az, éppen ezért addig nem is kívánják engedélyezni az abortusztablettát, amíg a pirula alkalmazásának kockázatairól, illetve hosszú távú mellékhatásairól vita van.A tablettát, amely az egészségügyi világszervezet szerint hatékony és biztonságos módszere a terhesség-megszakításnak, jelenleg 12 európai országban használják. Magyarországon a Szegedi Klinikán már 2005-ben is kísérleteztek vele. A gyógyszert a terhesség 10. hetéig, egészségügyileg indokolt helyzetben pedig a 22. hetéig lehet alkalmazni, orvosi felügyelet mellett.
A legszigorúbb feltételeket érvényesítik
Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság közleményben erősítette meg, hogy ugyan az abortusztabletta regisztrációja elkerülhetetlen nemzetközi kötelezettség, de az alkalmazás kockázata, hosszú távú mellékhatásai jelenleg is vita tárgyát képezik, így az eljárás engedélyezése nem történik meg, ennek hiányában pedig az OEP által történő befogadása és a fekvőbeteg-ellátó intézményekben történő bevezetése sem. Bővebben>>>
Tiltakozás
Hétfőn több szervezet is nyilatkozatban tiltakozott az abortusztabletta ellen. Az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület kiemeli: „Az abortusztabletta a megfogant emberi életet öli meg.” Véleményük szerint „Meg kell tenni mindent az oktatási, nevelő, egészségügyi, szociális intézményeknek a jogalkotókkal és alkalmazókkal közösen, hogy a nem kívánt áldott állapotban élő nő és annak családtagjai, hozzátartozói, ismerőse a gyermek megszületéséhez és felnevelkedéséhez kapcsolódó minden segítséget megkapjanak.”
Az orvosokat és jogászokat tömörítő Pacem in Utero Egyesület a „haláltabletta” puccsszerű bevezetését emlegeti, kiemelik, hogy Kanadában és Ausztráliában a negatív tapasztalatok miatt már betiltották.
A Magyar Nemzet hétfőnszámolt be róla, hogy tüntetést szervez az abortusztabletta bevezetése ellen az Alfa Szövetség. A szerről, mely most kapta meg a forgalomba hozatali engedélyt a szülész-nőgyógyászok véleménye nem egyöntetű.