Milliárdok jutnak az óvodásokra

Ötmilliárd forint keretösszeggel jelent meg két pályázati felhívás az Új Széchenyi-terv keretében óvodafejlesztésre.

LM
2012. 05. 07. 20:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a megjelent konstrukciók célja a kiváló magyar óvodapedagógia továbbfejlesztése úgy, hogy az a kisgyermekek számára személyiségük kibontakoztatásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket optimálisan biztosítsák. Az Európai Szociális Alap támogatásának köszönhetően jelentősen javulhat az intézmények szolgáltatási színvonala – emelte ki az NFÜ.

A közlemény kitér arra, hogy a színvonalas kisgyermekkori nevelés számos rövid és hosszú távú előnyt biztosít mind egyéni, mind a társadalmi szinten. Az óvodai nevelés magas színvonalának biztosítása mellett hozzáférhetőségének garantálása is fontos. Ezenkívül figyelmet kell fordítani egyebek között a környezetre, az infrastruktúrára, a személyzeti ellátottságra, az irányításra és a minőségbiztosításra is – olvasható a közleményben.

A dokumentum kitér arra: a magas színvonalú óvodai nevelésben való részvétel általánossá tétele nagymértékben hozzájárulhat az Európa 2020 stratégia sikeréhez, különösen két kiemelt uniós cél eléréséhez: egyrészt a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez, másrészt a kiemeléshez a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyével fenyegető helyzetből.

A kiírás keretében óvodák, óvodai részleggel is rendelkező, többcélú intézmények, illetve ezek fenntartói pályázhatnak.

A rendelkezésre álló keretösszeg a konvergencia régiókban 4 milliárd forint, míg a Közép-magyarországi régióban 1 milliárd forint. A támogatás mértéke a projekt összköltségének 100 százalékát is elérheti, az igényelt összeg minimum 1 millió, maximum 100 millió forint lehet. Pályázatok benyújtására 2012. június 1-jétől június 30-ig lesz lehetőség – olvasható az NFÜ közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.