Mindenki Sarkója április 22-e után a második körben is két vállra fektette az ellentábor által csak Pudingként emlegetett Francois Hollande-ot. A budapesti francia követség honlapján olvasható adatok szerint a másfél ezer szavazásra jogosultból 868-an döntöttek úgy, hogy az urnához járulnak. Az igen alacsony részvételi arány (57,8 százalék) a leköszönő Sarkozynek kedvezett. A Magyarországon élő franciák 51,6 százaléka gondolta úgy, hogy a következő öt évre is az UMP jelöltjének szavaz bizalmat, míg Hollande-ra csupán 397-en (45,7 százalék) voksoltak.
Ezzel megismétlődött az első forduló eredménye, annyi különbséggel, hogy Sarkozy akkor jóval komolyabb, 40-23 arányú győzelmet aratott szocialista ellenlábasa felett. Érdekesség, hogy két hete a centrista Bayrou, akinek hívei a második körben meglepetésre Hollande-ra adták le céduláikat, a harmadik helyet csípte el az esélyesebbnek tartott Le Pen és Melenchon ellőtt.
Vasárnap tartották a francia elnökválasztás második fordulóját, ahol Francois Hollande a szavazatok 51,9 százalékát gyűjtötte be, így 17 év után újra baloldali jelölt költözik az Élysée palotába. Az újonnan megválasztott elnök megköszönte Sarkozynek az elmúlt öt év munkáját, és ígéretet tett rá, hogy véget vet a megszorítások politikájának.