Segítenék a kormányt a hazai mobilszolgáltatók

A szolgáltatók szerint nem a percalapú telefonadó a fenntartható megoldás.

tt
2012. 05. 07. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három szolgáltató hétfői közös közleménye szerint a társaságok ugyanakkor megerősítik, hogy folytatni kívánják a kormánnyal a távközlési adóval kapcsolatos tárgyalásokat.

Az MTI információi szerint a legutóbbi, pénteki egyeztetésen nem jutottak megállapodásra a felek.
A társaságok álláspontja szerint a jelenlegi tervezet megvalósítása komoly terhet jelentene ügyfeleiknek, valamint aránytalanul magas, nehezen kiszámítható távközlésiköltség-növekedést okozna a magyar vállalatok számára. Ezáltal az adó veszélyeztetné Magyarország és a magyar vállalatok versenyképességét.

Bár a társaságok hangsúlyozzák, hogy veszélyesnek tartják egy, a nemzetgazdaság szempontjából fontos húzóágazat többszörös adóztatását, megértik a kormányzat szempontjait, és olyan javaslatokkal segítik a kormányt, amelyeknek köszönhetően időben, fenntartható módon bevezethető a Széll Kálmán-terv 2.0-ban szereplő fogyasztási típusú adó.

A sajtóban korábban megjelentek szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elképzelései alapján az első tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesülne az adó alól, és személyenként havonta maximum 700 forint lenne a közteher. A vállalatok legfeljebb havi 2500 forintot fizetnének.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a vázolt konstrukció a tehetősebbeknek kedvezhet, mert az is csak 700 forint adót fizetne, aki 20-40 ezer forintért telefonál havonta.

Az újabb variáció szintén nagy terhet róna a szolgáltatókra, hiszen az informatikai rendszerüket jelentősen fejleszteniük kell ahhoz, hogy ez az adó beszedhető legyen.

A telefonadó tervezetéről hamarosan dönteni kell, hiszen a kormány még az idén több tíz milliárd forint bevételt vár tőle.
A távközlési adóval az idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a kormány a költségvetés bevételeit. Ennek alapján éves szinten körülbelül 3,5-4 ezer forint, azaz körülbelül havonta 300 forint jut egy felhasználóra. Magyarországon mintegy 11,5 millió mobil-előfizetést és 2,9 millió vezetékes vonalat tartanak számon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.