Egy ismeretlen ember várta 1986 májusában Pálmai Bélát a Kelenföldi Tejüzem portáján. A minőség-ellenőrző laboratóriumának akkori vezetőjét először a nevén szólította, majd ellentmondást nem tűrő hangon közölte vele, hogy onnantól kezdve személyesen felelős azért, hogy a Magyarország különböző vidékeiről az üzembe érkezett tejszállítmányokból vett mintákat neki átadja. A szakember teljesítette a kérést, majd másnap azt az utasítást is, hogy az Észak-Magyarországról származó tejeket az általa meghatározott arányban össze kell keverni a déli megyékből érkezettekkel. A folyamat körülbelül két hétig tartott.
Pálmai Béla állítja, ennek az volt a célja, hogy a mit sem sejtő lakossággal megitassák a csernobili atomkatasztrófa következtében sugárszennyeződött tejet. Elmondása szerint ami a fővárosban történt, az még a jobbik eset. Az ország északi területein ugyanis mindenféle hígítás és figyelmeztetés nélkül itatták meg a tejet a lakossággal. Pálmai Bélának nincsenek írásos bizonyítékai a történtekről, s azok a kollégái, akikkel közvetlenül együtt dolgozott, már mind meghaltak. Kivétel nélkül valamilyen rákban, mondja, s ő maga is rákos.
Azért mesélte el a történetét most, mert attól tart, hogy a társadalom elleni, a szocialista hatalom által elkövetett merénylet és irányítói eltűnnek a feledés homályában, amit nem szabad hagyni. Arra kéri a tejiparban akkor dolgozó szakembereket, hogy jelentkezzenek, és tárják a nyilvánosság elé tapasztalataikat. A cikkből az is kiderül, hogy az elmúlt huszonhat év alatt a csernobili katasztrófa érintettjei belefáradtak a küzdelembe. Pedig máig nem tudni pontosan, hogy a felelőtlenség valójában mekkora kárt okozott az emberiségnek és a természetnek.
További részletek a hétfői Magyar Nemzetben
