A magyarság szempontjából példaértékű Szent László

A miniszterelnök-helyettes az egykori apátság romjainál, Szent László első sírhelyénél mondott beszédet.

TK
2012. 06. 30. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök-helyettes az egykori apátság romjainál, Szent László első sírhelyénél mondott beszédet, annak alkalmából, hogy a Szent László-napok keretében ünnepi megemlékezést tartottak a településen bencés apátságot alapító lovagkirályról.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a Szent László-i örökség mai mondanivalója, az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekek érvényesítése abszolút legitim szempont, keresztény alapon is. Párhuzamot vont a lovagkirály kora és a jelenkor között, mondván, ma is hasonló a feladat, meg kell tanulni erős kézzel, vasakarattal kormányozni. Emlékeztetett arra, hogy a lovagkirálynak „egy anarchiába süllyedő, széteső, a meggyengült központi hatalom miatt különböző érdekcsoportok által szétszabdalt országban kellett rendet teremtenie vaskézzel, hogy a nemzet ne essen szét az anarchiában, könnyű zsákmányává válva külső éhes érdekeknek”.

A rekkenő hőségben megtartott megemlékezésen részt vettek lengyel, osztrák és horvát vendégek is, köztük Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság nagykövete. Az ünnepi beszédek után megkoszorúzták Szent László első sírhelyét, és idén itt tartották meg a magyarországi lengyelség napját is.

Somogyvár ebben az évben is háromnapos, péntektől vasárnapig tartó ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg a lovagkirályról, aki francia szerzeteseket telepített le a településen, ezzel jelképezve és erősítve a keresztény Magyarország európaiságát.

Magyarország történelmi emlékhelyén, a somogyvári Kupavár-hegyen I. László 1091-ben alapított bencés apátságot. A megyének is nevet adó, 1061-től 1724-ig székhelyül szolgáló településen 1989-től emlékeznek meg ünnepségsorozattal a Szent Benedek apátság alapítójáról, akit 1095 júliusában az apátság bazilikájában temettek el, majd 50 év múlva – végakaratának megfelelően – az általa alapított nagyváradi székesegyházban helyeztek örök nyugalomra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.