Elie Wiesel nagyra értékeli Kövér levelét, de

Elie Wiesel nagyra értékeli Kövér László válaszlevelét, de azt nem tartja kielégítőnek. Ezt a 168 Órának nyilatkozta a magyar származású Nobel-békedíjas amerikai író.

LM
2012. 06. 22. 17:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hetilap internetes oldalán pénteken megjelent cikk szerint Elie Wiesel elmondta azt is: kész nyilvánosságra hozni azt a levelet, melyet a magyar Országgyűlés elnökétől kapott, ám az illem úgy kívánja, hogy előbb egyeztessen Kövér László irodájával. A házelnök kabinetfőnöke az MTI-nek pénteken elmondta: hozzájárulnak a levél nyilvánosságra hozatalához.

Elie Wiesel június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, hogy lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről, mivel megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a magyar Országgyűlés elnöke is részt vett a szerinte nyilas eszméket valló erdélyi író, Nyirő József újratemetési kísérletében.

Erősödő Horthy-kultuszt emleget

Kövér László június 21-én küldte meg válaszlevelét, melynek nyilvánosságra hozatalát – tekintettel arra, hogy Elie Wiesel sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét – a címzett belátására bízta. Elie Wiesel a 168 Órának nyilatkozva annyit mondott: Kövér László hosszú és szívélyes hangú levelének lényegi részében azt kívánta bizonyítani, hogy Nyirő József nem volt sem fasiszta, sem antiszemita. Elie Wiesel kijelentette: nagyra értékeli Kövér László levelét, de azt nem tartja kielégítőnek. Különösen az erősödő Horthy-kultusszal kapcsolatos határozott állásfoglalást hiányolja.

Nyilvánosságra hozzák

Elie Wiesel a levélváltást hétfőn hozza nyilvánosságra. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke pénteken az MTI-nek megerősítette: hozzájárulnak Kövér László válaszlevelének nyilvánosságra hozatalához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.