Azóta ugyanis egy szakszolgálatok közötti megállapodás alapján a vállalkozó és köre ügyeinek felderítése a Budapesti Rendőr-főkapitányság hatásköre volt. A szolgálat titkos nyomozása azután indult el, hogy a vállalkozó és a környezetébe tartozó emberek befolyásos rendőri kapcsolataikkal kérkedtek. Azt állították, hogy mindenki a zsebükben van. A Központi Nyomozó Főügyészségnek a nemzetvédelmi szolgálat azután adta át a nyomozást, hogy az a nyílt szakaszába jutott.
Csütörtökön este jelentették be, hogy elfogták a „Vadász”-t; a bejelentés szerint hivatásos rendőr küldte a fenyegető elektronikus levelet a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak. A Népszabadság pedig arról írt, hogy száznál is több rendőr vehetett részt az elmúlt években Vizoviczki László érdekeltségeinek illegális védelmében.
Az ügy
Mint ismeretes, két hete pénteken robbant ki a botrány, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy csütörtökön rendőri vezetőket vettek őrizetbe. A hatóságok hallgatásba burkolóztak, ugyanakkor a Magyar Nemzet szombaton már arról számolt be: az éjszakai élet ismert figurája, V. László vesztegethette meg a rendőri vezetőket, két főtiszt a rendőri korrupciós ügy újabb gyanúsítottja – értesült a Hír TV ugyanezen a napon. Vasárnap pedig már előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a rendőrségi korrupciós ügy négy gyanúsítottját, és Hatala József országos rendőrfőkapitány felmentette Gulyás Imre alezredest, Hopka Lajos felettesét.
További személycserék lehetnek
Múlt hét hétfőn megszólalt a Központi Nyomozó Főügyészség, majd kedden újabb két magas rangú rendőr kezén kattant a bilincs, Pintér Sándor ekkor már úgy nyilatkozott, hogy nem kizárt, hogy további személycserék lesznek a rendőrség vezetésénél. Szerdán pedig bejelentkezett Vadász is, aki vérdíjat tűzött ki a rendőrökre, és akit azóta az MTI Hírcentrum információi szerint az ügyészség már ki is hallgatott. A férfi – aki egyébként állítólag hivatásos rendőr – tagad, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Csütörtökön előzetesbe került a kedden őrizetbe vett két egyenruhás, sőt újból előkerült egy gyilkossági ügy is.
Pénteken pedig arról szóltak a hírek, hogy nem a rendőrségtől, hanem az alvilágból szerezte a korrupciós ügy leleplezéséhez szolgáló információkat V. László vállalkozóról a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A Hír TV Célpont című műsora is ellátogatott „a béke szigetére”, majd kiderült, hogy két, korábban balesetnek tűnő vízbefulladást és egy eltűnést is vizsgálnak. Hétfőn már Orbán Viktor is megszólalt a korrupciós üggyel kapcsolatban.
Nem maradhatnak megválaszolatlan kérdések a 2006-ban történt, főleg a Hajógyári-szigethez köthető ügyekben, így az eltűnt fiatalember ügyében – mondta egy kedd esti televíziós műsorban Fülöp Valter, a BRFK bűnügyi helyettese. Biztosan távozniuk kell a belügyi szervektől azoknak, akik érintettek lehetnek a rendőri korrupciós ügyben – jelentette ki kedden Pintér Sándor.
Száznál is több rendőr?
Saját forrásaira hivatkozva a Népszabadság csütörtökön azt közölte, száznál is több rendőr vehetett részt az elmúlt években Vizoviczki László érdekeltségeinek – a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint – illegális rendőri védelmében. A lap információja szerint a két hete kirobbant rendőrségi korrupciós botrány „mellékszálaként” heteken, de lehet, hogy már napokon belül párhuzamos nyomozások indulnak, tisztázandó, érintettek-e az ügyben más szervezetek, hatóságok. Az említett száz járőr döntő része a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályához tartozott, akik olykor munkaidőn kívül – de esetlegesen szolgálati idő alatt – civilben láttak el biztonsági őri feladatokat Vizoviczki László érdekeltségeinél.
A Heti Válasz csütörtöki számában az olvasható: az MSZP tervezett diszkóklubhálózatából két „partihelyet” sikerült hasznosítani Vizoviczki László segítségével, Debrecenben pedig szintén üzemeltetnek korábban szocialista körökhöz köthető szórakozóhelyeket. A lap azt is közli, a klubtulajdonos ellen a Központi Nyomozó Főügyészség februárban kezdett nyomozni.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.