Külön fájhat a DK-soknak, hogy ugyanez a tervezet számol a Jobbik szavazóinak átvoksolásával. Legutóbb ugyanis Debreczeni József pont azért ragadott tollat, hogy nyílt levélben megírja Mesterházynak, pártja elfogadhatatlannak tartja, hogy a szocialisták az Orbán-kormányt értékelő vitanap kezdeményezéséhez a Jobbik-frakció tagjainak aláírását kérték, nem pedig DK-sokét. Mindenesetre tény: június 16-án a Vértanúk terén újra összeáll a sokat emlegetett Gyurcsány–Hiller tandem, igaz, a megállapítás csak annyiban áll, hogy egy rendezvényen szólalnak majd fel.
Molnár Csaba arról is beszélt, hogy matematikai értelemben az MSZP-nek, az LMP-nek és a DK-nak már több támogatója van, mint a kormányoldalnak, ezért most az a dolguk, hogy ezt a technikai többséget választási többséggé alakítsák. Az ATV-ben pedig úgy fogalmazott: azt tartják kívánatosnak, hogy a mostani demokratikus ellenzéki pártok össze tudjanak fogni, „a jó az lenne, ha el tudnánk jutni egy választási együttműködésig”. Ennek azonban egyelőre ellentmondani látszik, hogy a július 1-jén Dunaújvárosban rendezendő időközi választásokon az MSZP, az LMP és létezése óta először a DK is indít külön jelöltet.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!