Orbán Viktor utasított

A miniszterelnök 2010-ben egyértelmű utasítást adott arra, hogy a rendőrséget a legkeményebben és a leghatározottabban tisztítsák meg a bűnözők befolyásától.

TK
2012. 06. 18. 2:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hetek című újság azt írta: a Vizoviczki László által működtetett hálózat bukásához az vezethetett, hogy a 2010-es választások után Orbán Viktor asztalára tettek egy olyan dossziét, amely a budapesti éjszakai élet bűnügyi vonatkozásait tárta fel. A lap szerint ez a momentum erőteljesen közrejátszott abban, hogy a mostani letartóztatásokhoz vezető titkos nyomozás elindult.

A Magyar Nemzet korábban megtudta, Hatala József országos rendőrfőkapitánynak már röviddel kinevezése után jelentették, hogy bizalmas bűnügyi információk szivárognak ki a rendőrségtől az érintettekhez.

Két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek is a következménye a Vizoviczki-ügy – mondta el a Hír TV Kontraszt című műsorában Pintér Sándor belügyminiszter. A politikus arról is beszélt, hogy új típusú átvilágítást vezethetnek be a testületnél. Bővebben>>>


További részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.