A Semmelweis klinikáin is fizethetünk utólag

A fővárosi Semmelweis Egyetem klinikáinak egészségügyi dolgozói is elfogadhatnak utólag hálapénzt.

tt
2012. 07. 03. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézmény kedden az MTI megkeresésére azt közölte, hogy munkavállalóik harmadik személytől díjazást – jóllehet azt a Semmelweis Egyetem nem támogatja – a munkavégzésre irányuló jogviszonyban végzett tevékenységükre való tekintettel elfogadhatnak. Az egyetem új rektora, Szél Ágoston július elsején lépett hivatalba. A munka törvénykönyvének július elsejétől hatályos szabályai szerint a hálapénz elfogadása bűncselekménynek számít, kivéve akkor, ha a munkáltató máshogy rendelkezik.

Előre kérni továbbra is bűncselekmény

Rácz Jenő, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke múlt csütörtökön elsőként adott ki utasítást, hogy az intézményükben dolgozók utólag elfogadhatnak hálapénzt.
Azóta már számos intézményben – néhol bizonyos feltételekkel – engedélyezték a hálapénz utólagos elfogadását, például a veszprémi, a váci, a dunaújvárosi, a tatabányai, a győri, a kaposvári, a kecskeméti, a békéscsabai, a gyulai, a hódmezővásárhelyi és a fővárosi Uzsoki kórházban, valamint a nyíregyházi Egészségügyi Holding Zrt. tagkórházaiban. Azt viszont valamennyi kórházigazgató leszögezte: a paraszolvencia előre kikövetelése bűncselekmény.

A napokban a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) elnöke is kiadta a hálapénz utólagos elfogadásáról szóló utasítását. A dokumentumban Paragh György azt írta: „a törvényszöveg felhatalmazásának megfelelve, ám a hálaszolgáltatás intézményét nem támogatva, a centrum dolgozóit mentesítem a vonatkozó törvényi tilalom alól, és megállapítom, hogy megfelelő feltételekkel a hálaszolgáltatást elfogadhatják”.

Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség alelnöke korábban azt közölte: nem elfogadható, hogy a kórházigazgatók és kórházi vezetők „nyakába varrják” a döntést. Úgy véli, állami állásfoglalásra volna szükség. Ezért fordult a kórházszövetség a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI), amely erre a hétre ígért tájékoztatást. A hálapénzről az MNO-n bővebben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.