Bándy-gyilkosság: részleteket árul el a rendőrség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A rendőrség szombaton beszámol a Bándy-gyilkosság részleteiről, míg Budapesten a Szent István téren emlékeznek a meggyilkolt pszichológusnőre.

NT
2012. 07. 21. 6:25

„Egyedül viszem el a balhét”

A kihallgatást követően beismerő vallomást tett egy 26 éves férfi, először szóltak a hírek P. Lászlóról, aki az egyik megyei hírportál szerint a DNS-minta alapján bukott le, és büntetett előéletű lévén a rendőrség gyorsan tudta azonosítani. Kiderült az is: P. László egy kiskunhalasi férfi, aki nemrég költözött vissza Pécsre. Félig hajléktalan, és egy prostituálttal, önkényes lakásfoglalóként élt együtt. „Ennek így kellett lennie, így kellett történnie” – mondta a rendőröknek az elfogott férfi. A barátnője a történteket úgy kommentálta a Hír TV-nek, nem gondolta volna, hogy ilyesmire képes. A férfi testvérét akkor még kereste a rendőrség – az Inforádió információit, hogy elfogták, nem erősítették meg.

„Egyedül viszem el a balhét” – tolmácsolta a Bándy Kata meggyilkolásával vádolt P. László szavait kirendelt ügyvédje. A jogász elmondása szerint a férfi szexuális indíttatásból támadta meg a pszichológusnőt, indokként annyit tudott felhozni, hogy megtetszett neki a lány. Még mindig nem lehetett többet tudni arról, hogy az ügy mindegyik gyanúsítottját elfogták-e a rendőrök.

Egyre több jel utal arra, hogy többen vettek részt Bándy Kata megölésében. Információk szerint a helyszínelés során két embertől származó DNS-profilt azonosítottak, az egyik P. Lászlótól, a másik unokatestvérétől, J. Olivértől származhat. Utóbbit is ennek alapján sikerült azonosítaniuk a nyomozóknak. A tompai illetőségű J. Olivér P. Lászlóval együtt érkezett Pécsre néhány héttel ezelőtt, azonban múlt héten eltűnt.


A testén lévő karmolásokból és a nála lévő mobiltelefonból következtette ki, mi történhetett – vallotta a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László, miután kedden kihallgatták a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületében. A gyanúsított részletes vallomást tett, továbbra is kitartott amellett, hogy a bűntényt egyedül követte el.

A Pécsi Városi Bíróság szerdán harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.