Elrendelték P. László előzetesét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság P. Lászlót.

tt
2012. 07. 18. 9:51

A gyanúsított védője, Sólymos Sára elmondta, nincs tudomásuk arról, hogy egy kilencéves kisgyermek buktatta volna le védencét. Egy bulvárlap szerint a gyanúsított halálosan megfenyegetett egy kilencéves kisfiút, aki rábukkant a holttestre.

A Bándy-gyilkosság részletei:

– A testén lévő karmolásokból és a nála lévő mobiltelefonból következtette ki, mi történhetett – vallotta a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László. Bándy Katát július 23-án helyezik végső nyugalomra Szekszárdon – számolt be egy dunántúli hírportál.

– Kedden 9 óra előtt kezdődött a pécsi pszichológusnő meggyilkolásával gyanúsított férfi kihallgatása a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületében. A gyanúsított részletes vallomást tett, továbbra is kitart amellett, hogy a bűntényt egyedül követte el.

– „Egyedül viszem el a balhét” – tolmácsolta a Bándy Kata meggyilkolásával vádolt P. László szavait kirendelt ügyvédje hétfőn. Ugyanakkor a Hír TV információi szerint a lányt többen tuszkolhatták be egy kocsiba.


– Hatala József országos rendőrfőkapitány egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán annak, aki segít kézre keríteni Bándy Kata gyilkosát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.