„Felszólítom a Közép-afrikai Köztársaság rendvédelmi szerveinek polgári és katonai tisztségviselőit, és felkérem a Közép-afrikai Köztársasággal szövetséges vagy baráti viszonyban levő országok hasonló feladattal megbízott hatóságait, hogy engedjenek szabad utat Fürst György úrnak, a Köztársasági Elnöki Hivatal megbízott tisztviselőjének, szükség esetén pedig nyújtsanak számára segítséget és védelmet. Testmagassága: 1,82 méter. Szeme színe: kék. Haja színe: barna. Különös ismertetőjele: nincs.” Ez áll abban a francia nyelvű, a Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere által 2008 januárjában aláírt diplomata-útlevélben, melytől az Andrássy út patinás palotáit áron alul eladogató volt terézvárosi alpolgármester örökre szóló büntethetetlenséget remélt – írja a hetilap.
A Heti Válasz több dokumentumokat is beszerzett, amelyek azt igazolják, hogy Fürst az elmúlt éveket egyebek mellett arra használta fel, hogy érinthetetlenné tegye magát – mind a magyar adóhatóság, mind a büntetőszervek előtt.
A hetilap beszámol arról, hogy Fürst György azzal is tetézte az ügyeskedéseket, hogy a hazai adóhatóság számára „feltörhetetlen” offshore-talapzatra helyezte cégbirodalmát. Hazai érdekeltségeinek anyavállalatait a Dominikai Közösségben jegyeztette be (mely nem tévesztendő össze a Dominikai Köztársasággal), ebben az országban két évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a törvény, ha valaki egy ott bejegyzett adóoptimalizáló vállalkozásról információkat közöl a külvilággal (a volt politikus tehát okkal reménykedhet vagyona érinthetetlenségében).
A Magyar Nemzet információi szerint csak a Belvárosban eddig hatszor büntették meg Fürst Györgyöt tilosban parkolásért. A volt terézvárosi MSZP-s alpolgármesternek feltehetőleg azért is futja százmilliós Rolls–Royce Phantomra, mert – a cégbírósági adatok szerint – offshore-hátterű cégek vezetőjeként optimalizálhatja adóterheit.