Felfüggesztett büntetést kapott a fürdőigazgató

Felfüggesztett börtönt szabott ki a bíróság a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. hűtlen kezeléssel vádolt korábbi vezérigazgatójára.

KG
2012. 07. 03. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A büntetőper másodrendű vádlottját, Bodnár Jánost, a Nyíregyházi Informatika (Nyírinfo) Kht. ügyvezető igazgatóját orgazdaság bűntettében találta bűnösnek a Vadász Mihály bíró vezette büntetőtanács, és 210 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Mindkét vádlott köteles megfizetni az eljárás során felmerült bűnügyi költséget is.

Mint a vádirati tényállásban olvasható, Belus Tamás az önkormányzati tulajdonban lévő zrt. nevében 2005. március 10-én kontrolling-monitoring rendszer kifejlesztésére három vállalkozási szerződést kötött a Bodnár János által képviselt, szintén a helyhatóság tulajdonában álló informatikai céggel. Az első és a második szerződésben megjelölt tevékenységet a kht. műszakilag teljesítette, a harmadik szerződésben megjelölt beüzemelés, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. munkatársainak oktatása, a rendszer üzembe helyezését követő hangolás és értékelés azonban a gyanú szerint nem valósult meg.

A szerződés megkötése ésszerű döntés volt

Az elsőrendű vádlott átutalta a vállalkozói díjat a kht. számára annak ellenére, hogy teljesítés nem történt meg – teszi hozzá a vádirat. Az ügyben 2009-ben tett feljelentést két Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő.

Az eljárás során Belus Tamás és Bodnár János is tagadta a bűncselekmény elkövetését. Vadász Mihály bíró az ítélet indoklásában elmondta: az eljárásban nem merült fel az, hogy a szerződés színlelt lett volna, megkötése ésszerű döntés volt, mivel mindkét cég az önkormányzat tulajdonában volt.

A bíróság megállapítása szerint a harmadik szerződésben rögzített hangolási és értékelési fázis valóban nem valósult meg, az érintett dolgozók oktatása is csak a büntetőfeljelentés megtétele után történt meg. Annak ellenére, hogy a beruházás nem lett készen, a teljes szerződéses összeget – a vádirat szerint mintegy 13,7 millió forintot – kifizette a Sóstó-Gyógyfürdő Zrt. az informatikai társaságnak.

A kifizetés jogszerűségének kérdésében részben a védelem álláspontját osztotta a bíróság, mivel a szerződésben kikötött vállalkozói díj ötven százalékát – a szerződés egyik kitétele értelemében – jogszerűen felvehette a kht. úgy, hogy teljesítenie sem kellett hozzá. A másik ötven százalék esetében a büntetőtanács azonban a vádhatóságnak adott igazat, e tekintetben a vádlottak a terhükre rótt bűncselekményt elkövették.

Felmentésért fellebbeztek

A bíróság kitért arra is: mindenki, aki a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. felügyeletére vagy a tulajdonosi jogkör gyakorlására jogosult volt, tudott arról, hogy ezt a beruházást a részbeni teljesítés ellenére teljes összeggel kifizették.

„Belus Tamásnak mint a zrt. vezetőjének teljes mértékben tisztában kellett lennie azzal, hogy a szerződés szerint olyan beruházást nem fizethet ki, amely nincsen elvégezve, vagyis szerződésellenes, ezzel bűncselekményt megvalósító, tudatos cselekvés volt a számla kifizetése” – fogalmazott Vadász Mihály. Bodnár János felelőssége abban merült ki, hogy az átutalt összeget átvette, holott tudnia kellett volna, hogy kifizetése jogszerűtlen – tette hozzá a bíró.

A bíróság a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. mint magánfél által beterjesztett, Belus Tamás vagyonának zár alá vételére irányuló indítványát nem bírálta el, a polgári jogi igényt egyéb törvényességi útra utasította. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn. A per a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.