Hosszú hét elé néznek a képviselők

Az Országgyűlés hétfőn és kedden, illetve pénteken ülésezik a jövő héten. Orbán Viktor beszámolója mellett a jegybanktörvény módosítása is sorra kerül.

TK
2012. 07. 01. 13:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétfői ülésnap Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik, a miniszterelnök beszédében elsősorban a hétvégi brüsszeli uniós csúcstalálkozó eredményeit és azok Magyarországot érintő hatásait ismerteti. A szokásos interpellációs blokkot követően elsőként az árfolyamgát szabályain változtathat az Országgyűlés, július 1-jéről szeptember 30-ra tolva azt a határidőt, amíg a közszférában dolgozók igényelhetik az állami támogatást.

A parlament elfogadhatja azt a kormánypárti törvényjavaslatot is, amely alapján a jövőben nemcsak miniszter, hanem a miniszterelnök is irányíthatja majd a polgári hírszerzési tevékenység ellátásáért felelős Információs Hivatalt. Zárószavazás várható még a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló jogszabályok változtatásáról, emellett az Országgyűlés – a jelenleg hatályos szabályozást felülírva – kimondhatja, hogy a nyugdíjak 2013 után is megőrzik adómentességüket.

A kártérítés is szóba kerül

A képviselőknek dönteniük kell a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről szóló indítványokhoz benyújtott módosító javaslatokról is, majd a határozathozatalok végén az Emberi Jogok Európai Bíróságának Fratanolo kontra Magyarország ügyében hozott ítéletében foglalhatnak állást. A kormány határozati javaslatának elfogadásával az Országgyűlés rögzítené, hogy nem ért egyet a büntető törvénykönyv módosításával és a strasbourgi bíróság ítélettel, amely alapján a magyar államnak kártérítést kell fizetnie a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének. Az igazságügyi miniszter erről szóló javaslatában azt kezdeményezi, a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.

A hétfői határozathozatalokat követően jórészt korábban tárgyalni kezdett előterjesztések, például a Magyar Állatorvosi Kamaráról és a hulladékról szóló törvényjavaslat vitája folytatódik.

Módosítják a jegybanktörvényt

Kedden egyebek mellett a jövő évi költségvetést megalapozó törvények módosítását kezdheti tárgyalni a Ház, de terítékre kerül az ország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabály változtatása is.

Az Országgyűlés pénteken határozathozatalokkal kezdi egynapos ülését, a képviselők így akár már ekkor elfogadhatják a jegybanktörvény módosítását, ami után Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint megkezdődhetnek a tárgyalások a valutaalappal és az Európai Unióval. Szintén a hét utolsó munkanapján kerül napirendre a 2013-as büdzsé összesen nyolcórás időkeretben tervezett részletes vitája. A kormányoldal és az ellenzéki frakciók ebben négy-négy órán át értékelhetik a költségvetési javaslathoz benyújtott módosító indítványokat.

A parlament várhatóan a július 9-én kezdődő héten fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.