Jó széllel indult a BKV-hajójárat + Videó

Az első napok tapasztalatai alapján óriási sikert arattak a BKV-hajók.

rKissNelli
2012. 07. 02. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első két nap tapasztalatai alapján óriási sikert arattak a BKV-hajók. Négrádi Tamás azt mondja: erre még ők sem számítottak. Vasárnap nagyjából kétezren váltottak jegyet a hajókra, hétfőn pedig ennél is nagyobb volt a forgalom. (A naphosszat fel-le hajókázó utastársak kedvéért érdemes megemlíteni, hogy egy hajójeggyel elméletileg csak egyik végállomástól a másikig lehet igénybe venni a hajókat.)

A hétfői érdeklődésben annak is lehetett szerepe, hogy munkanapokon minden, huszonnégy órára vagy annál hosszabb időre érvényes jegyet vagy bérletet elfogadnak. Az osztályvezető szerint egyelőre dolgozik az újdonság varázsa: várni kell egy darabig, amíg „lenyugszanak a kedélyek”, és fel lehet majd mérni, milyen lesz a hosszú távú kihasználtsága a hajójáratoknak.

 

Csúcsidőben és hétvégén összesen hat, csúcsidőn kívül három BKV-hajó közlekedik egyszerre a Dunán. Végső esetben mentesítő hajót is beállítanak. Hétfő délelőtt még úgy gondolták, erre nem lesz szükség, de estére már kénytelenek volták tartalékhajót forgalomba helyezni a D12-es hajójárat vonalán, és ha az érdeklődés változatlan marad, később a járatok tartós sűrítéséről is dönthetnek.

Ami a hajókat illeti: luxusjachtokra senki ne számítson, de tisztességesen rendbe vannak téve, van rajtuk mosdó, wifi és büfé is, utóbbi egyelőre nincs nyitva, mert még várnak az engedélyekre. Mi egy 1986-ban épült példányon utaztunk, ami Dölles Zoltán kapitány szerint kellő karbantartással még jó sokáig szolgálhat, és biztonságos is. A tervek szerint a kezdeti időszak után a járműpark korszerűsítéséről szóló javaslatot dolgoznak majd ki.

Hétfőn többnyire magyarokkal találkoztunk az állomásokon és a hajón. A külföldiek csak módjával fedezték fel az új járatot, de ez is változhat: a repülőtéren már úgy reklámozzák a háromnapos BKV-jegyet, hogy az a hajókra is érvényes. – Ez valószínűleg meg fogja növelni a külföldi turisták számát – véli Négrádi Tamás, és azt is hozzáteszi: számítanak arra, hogy a Sziget fesztivál idején is nagyon megugrik majd a kereslet a hajójáratok iránt.

A siker titkát sok más mellett abban is látja, hogy a sajtóban pozitív visszhangja lett az új szolgáltatásnak. Ezen nincs is mit csodálkozni, mert a mai Budapest emberének kevés kapcsolata van a Dunával, és biztos, hogy ez hiányzik neki – ő maga sem tudja talán, mennyire. A főbűnös nyilván a városépítészet, de hozzátartozik az is, hogy a hajózás már hosszú ideje nem lehetett mindennapos közlekedési mód. Az üzenet mindenképpen jó: sok más mellett azért is, mert mostantól valamennyi élvezeti értéke is lesz a BKV-bérleteknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.