Jövő héten döntenek a Klubrádió keresetéről

Egy hét múlva hirdeti ki másodfokú határozatát a Fővárosi Ítélőtábla a Klubrádió keresetéről, amelyet a Médiatanács ellen indított a csatorna.

KG
2012. 07. 05. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárás keretében az iratismertetést megtartotta, a feleket is meghallgatta, döntését azonban csak július 12-én hirdeti ki – hangzott el a csütörtöki tárgyaláson. Az eljárást a Klubrádió azért kezdeményezte, mert bár 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázatán elnyerte a 92,9 MHz-es budapesti rádiófrekvencia használati jogát, a hatóság jogutódja mégsem kötött vele szerződést.

A hatóság ezt azzal indokolta, hogy a Klubrádió már rendelkezett egy budapesti frekvenciával, a jogszabályok értelmében pedig ugyanazon a területen egy médiaszolgáltatónak nem lehet két hullámhossza. (A rádió jelenleg is a 95,3 MHz-en sugároz, tavaly februárig állandó médiaszolgáltatási engedéllyel, majd azóta a médiatanács által többször is meghosszabbított, ideiglenes engedéllyel.) A Klubrádió a hatóság kifogását vitatta, azt állítva: a 95,3 MHz-es frekvenciáról lemondott volna arra az esetre, ha a 92,9 MHz-re vonatkozó pályázaton nyertessé nyilvánítják, így a szerződéskötés elmaradása nem neki róható fel.

A felek között vita alakult ki arról, hogy a médiahatóságnak volt-e szerződéskötési kötelezettsége egy jogszerűen lebonyolított pályázat nyertesével, valamint arról is, hogy a szerződés létrejött-e a kötelezettség okán. A Klubrádió képviselői úgy vélik: létre kellett volna hozni a szerződést, a médiahatóság azonban ezzel nem ért egyet.

A Médiatanács márciusban fellebbezett

Az elsőfokú bíróság februárban létrehozta a felek között a műsorszolgáltatási szerződést. A hatóság ez ellen fellebbezést nyújtott be, kifogásolva egyebek mellett azt, hogy a bíróság szerinte a Klubrádió keresetétől eltérő tartalommal állapította meg a létrehozott szerződés tartalmát, és a szerződés létrehozásának időpontját sem határozta meg.

A médiahatóság, azóta kereskedelmi rádióként megpályáztatta a 92,9 MHz-es frekvenciát 46 millió forint plusz áfa médiaszolgáltatási alapdíjért. A pályázatok már beérkeztek, döntés azonban még nem született.

Az ügy kezdete óta a jogszabályi háttér is megváltozott, míg korábban közműsor-szolgáltatókról szólt a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény – a pályázatot is ilyen, vagyis ingyenesen használható frekvenciára írta ki az ORTT –, az új médiatörvény értelmében 2011 óta ez a kategória már nem létezik. Helyette közösségi médiaszolgáltatókról szól a jogszabály, amelyekre vonatkozóan némileg eltérő feltételeket határoz meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.