Kövér: Ennyi belefér

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint nagyrészt elvégezték azt a munkát, amit az ország újjáalakítása igényelt.

KK
2012. 07. 09. 11:18

A házőrségre vonatkozó felvetésre kifejtette: a parlamenten belül eddig senki nem volt arra rendelve, hogy adott esetben egy rendbontást megakadályozzon. Mint mondta, eddig nem tapasztalt olyan esetet, ami miatt mozgósítani kellett volna a házőrséget, és szerinte ez a jövőben sem várható. Ez csak egy utolsó, végső eszköz – mutatott rá Kövér László, aki szerint nem véletlen, hogy ez most jutott az eszükbe. Az ellenzéki pártok – elsősorban a Jobbik – olyan határokat léptek át az elmúlt több mint két esztendőben, amelyeket 22 év alatt még senki.

A Nyirő József újratemetésében játszott szerepéről szóló kérdésre azt mondta: a házelnök szuverén, utasítást senki nem adhat, de minden jó tanácsot el szokott fogadni a nemzetközi kapcsolatok tartásakor.

Az Országgyűlés elnöke szerint speciális, véletlenszerű helyzet alakult ki ebben az esetben; a spanyol állam úgy ítélte meg, hogy a sírgondnoki jogosítványokat a magyar állam képviseli. A szervezés hosszú időn keresztül zökkenőmentesnek látszott, egészen addig, amíg Romániában a korábbi ellenzéki pártokból álló kormány került hatalomra, akik úgy gondolták, épp az ellenkezőjét kell csinálni e téren is annak, mint elődjük. Egy békésen zajló folyamat utolsó előtti pillanatába rondított bele a barátságtalan, ellenséges bukaresti magatartás – tette hozzá.

Arról, hogy kezdeményezi-e bármilyen módon a feszültségek oldását, azt mondta, meg kell várni a kampányidőszak végét és a választások eredményét.

Az ügynöktörvényt firtató kérdésre válaszolva azt mondta: a több tudás nem feltétlenül boldogít, és nem feltétlenül tartozik rá, vagy az adott tárca vezetőjére, a miniszterelnökre minden információ. Ami rá tartozik nemzetbiztonsági szempontból, azt a rendelkezésére kell bocsátani és olyan törvényeket kell alkotni, amelyek ezt lehetővé teszik – szögezte le.

Szerinte a magyar szabályozás élen járó a volt szocialista országok közül, és a legtöbbet nálunk lehet megtudni az előző rendszer titkos működéséről. Sehol máshol ennyi irathoz nem lehet hozzáférni – fűzte hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.