Közel egymilliárdos csatornaberuházás Tamásiban

Csaknem kilencszázmillió forintos beruházással bővítik Tamási csatornahálózatát – közölte a város polgármestere a távirati irodával.

KG
2012. 07. 07. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ribányi József (Fidesz–KDNP) elmondta, hogy az önkormányzat a Környezet és Energia Operatív Program forrásaiból 737 millió forintot nyert el a 879 millió forintos fejlesztésre. A különbözetet lakossági hozzájárulásokból fedezik majd.

A beruházás során a város területének kétharmadán, 11,2 kilométer hosszan épül ki a hálózat, amelyre 782 lakóépület csatlakozhat. Ezzel teljesen csatornázott lesz a 8600 lakosú település belterülete. Az önkormányzat öt év sikertelen próbálkozás után nyerte el a támogatást – tette hozzá a polgármester.

Elmondta, jelenleg Tamási tömb- és sorházakkal beépült központi, illetve miklósvári részén van lehetőség a szennyvíz elvezetésére, a tervek szerint ősszel kezdődő, 2013 augusztusáig befejeződő beruházással a családi házas övezetekben is kiépítik a csatornarendszert.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.