Nagy döntések születtek

Százharminc törvényt hozott a parlament a tavaszi-nyári ülésszakon, köztük az új Btk.-t és a jegybanktörvény módosítását.

PR
2012. 07. 19. 6:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Február és július között a parlament elfogadott 46 új törvényt, 84-et pedig módosított. A 130 megszavazott jogszabály közül 27 esetben valamilyen nemzetközi egyezményt hagyott jóvá az Országgyűlés. A képviselők emellett 58 országgyűlési határozatot is megszavaztak. Mindez megközelítőleg a negyede a 2010 májusa óta elfogadott összesen 762 törvénynek és határozatnak. Az 54 napos tavaszi-nyári ülésszakon olyan jelentős jogszabályokat alkottak, mint új Btk., amely az 1878-as Csemegi-kódex, az 1961-es, illetve az 1978-as büntetőkódex után a negyedik törvénykönyvként jövő július 1-jén lép hatályba.

Több új adónemről is határozott a Ház az elmúlt hónapokban: ezek alapján hívásonként és megkezdett percenként, valamint minden elküldött üzenet után kétforintos telefonadót vezettek be július 1-jétől a szolgáltatóknak. Jövő januártól tranzakciós illeték terheli az átutalásokat, a csekkbefizetéseket, a jegybanki és a kincstári műveleteket, továbbá biztosítási adót kell fizetni a cascó-, a vagyon- és a balesetbiztosítások után.

A törvénymódosítások között az egyik legfontosabb a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló jogszabály módosítása volt, amely alapján változtak a monetáris tanács tagjainak és a jegybank elnökének felmentésére vonatkozó szabályok. Ez a változtatás volt az egyik feltétele annak, hogy elindulhassanak az egyeztetések az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Ötször változtattak

A képviselők eddig ötször változtattak az idei költségvetésen: először márciusban a bérkompenzáció miatt, majd a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) informatikai adatközpontjának budapesti létrehozása érdekében. Júniusban a szabálysértési törvény változásával kapcsolatban módosítottak a büdzsén, később rögzítették, hogy az önkormányzati szerveknek ezentúl 25 millió forint alatt nem kell pályázatot kiírniuk eszközbeszerzéseikhez, az utolsó, júliusi ülésnapon pedig forrást biztosítottak az európai uniós támogatású projektek finanszírozásának javítására.

A rendkívüli, nyári ülésszak utolsó napján a képviselők egyébként elfogadták a jövő évi költségvetés főszámait is, amit a rendszerváltás óta a parlament mindig az őszi ülésszakban tett meg. Újraszabályozta a parlament saját működését is: az új országgyűlési törvény alapján az év végéig meg kell választani a háznagyot, aki a házelnök politikai helyettese lesz, és ki kell nevezni a főigazgatót, aki pedig az Országgyűlés Hivatalát vezeti majd. Emellett jövő január 1-jén létrejön a házelnök irányítása alatt álló fegyveres szerv, az Országgyűlési Őrség, és a korábbiaknál erősebb fegyelmi jogköröket kapott az ülést vezető elnök.

Áder többször emelt kifogást

2010 júniusa óta, amikor Sólyom László akkori köztársasági elnök három törvényt is visszaküldött a parlamentnek, a mostani ülésszakon fordult elő ismét, hogy az államfő élt a vétójogával. Az idén május 2-án megválasztott, Schmitt Pált váltó Áder János öt törvény elfogadásánál talált formai hibát. Elsőként a médiaszabályozás módosítását kifogásolta, házszabályellenesnek ítélve egy zárószavazás előtti módosító indítvány benyújtását. Ezt követően a kisajátítási törvény és a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabály módosításában talált eljárási hibát Áder János. Majd ugyancsak formai okok miatt a járások kialakításáról szóló törvényt és a több száz feleslegessé vált jogszabály eltörléséről szóló deregulációs törvényt küldte vissza az államfő.

A Ház Áder János észrevételeit figyelembe véve minden esetben rövid időn belül újra elfogadta az említett törvényeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.