Nagyobb szigort ígért a belügyminiszter

A belügyminiszter szerint nincs szükség jogszabály-módosításra, de szigorúbban fogják ellenőrizni, hogy a rendőrök a szolgálatuk után hol vállalnak még munkát.

PR
2012. 07. 06. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belügyminiszter a Hír TV-nek azt mondta: szigorításra nincs szükség, hisz a jogszabályok és a főkapitányi utasítás pontosan megmondja, hogy milyen szolgálatot vállalhatnak a rendőrök. Hozzátette: az ellenőrzésen kell változtatni. Jobban, hatékonyabban kell ellenőrizni.
A rendőri korrupciós ügy kirobbanása után kiderült az is, hogy évek óta kisrendőrök adtak portaszolgálatot a szigeten, ahol az éjszakai élet császárának tartott V. László érdekeltségei üzemeltek.

A Magyar Nemzet pénteki számában azt írja: rács mögött maradhatnak a vesztegetési botrány egykor egyenruhás gyanúsítottjai, akik közül az ügy kirobbanásának harmadik napján őrizetbe vett G. Imre és K. Attila előzetes letartóztatásának meghosszabbítását pénteken hagyhatja jóvá a bíróság. Az ügyről további információkat itt olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.