Ne próbáljanak meg okosabbak lenni a szocialisták aktivistái

A Fidesz helyi szervezete szerint elfogadhatatlan, hogy az országos politika bele kíván szólni a hódmezővásárhelyiek döntésébe a szeptember 2-ai időközi választásokon.

NT
2012. 07. 19. 13:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vásárhelyiek nem kérnek abból, hogy olyanok osztogassanak tanácsokat arról, mit kellene tenni a városért, akik talán soha nem is jártak a településen – mondta sajtótájékoztatóján az önkormányzati képviselő. „Molnár Zsolt budapesti ügyvéd, az MSZP kampányfőnöke egy, a Népszavának adott interjújában úgy festett negatív képet Hódmezővásárhelyről, hogy nem is ismeri az itt élők gondjait” – fogalmazott Havasi Katalin.

A Fidesz városi elnöke azt kérte a szocialisták városba érkező aktivistáitól, ne próbáljanak meg okosabbak lenni a vásárhelyieknél, akik elég bölcsek ahhoz, hogy tudják, kire adják a voksukat.

Hódmezővásárhelyen szeptember 2-án azért tartanak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-ától a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.

A Fidesz–KDNP jelöltje a település irányításában tizennyolc esztendeje önkormányzati képviselőként, tizenkét éve pedig alpolgármesterként részt vevő Almási István lesz. Az MSZP a párt önkormányzati képviselőjét Kis Andreát, a Jobbik pedig Kovács Sándor vállalkozót indítja a posztért. Az LMP korábban a hódmezővásárhelyiektől várt javaslatokat arra, kit támogasson a választáson, később azonban úgy döntöttek, nem állítanak polgármester-jelöltet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.