Nem értenek egyet a vöröscsillag-perben hozott ítélettel

A hétfőn elfogadott jogszabály szerint a magyar államra kirótt 6400 eurós kártérítést és perköltséget a pártok költségvetési támogatásából fizetik ki.

TK
2012. 07. 02. 18:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztése alapján azonban nemcsak a Fratanolo Jánosnak, a Munkáspárt 2006 korábbi elnökének megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kell állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért. A Fidesz támogatta a javaslatot, az MSZP és az LMP ellenezte, a KDNP és a Jobbik frakciója megosztott volt.

A Munkáspárt 2006 tovább használja a vörös csillagot

Vajnai Attila pártelnök közleménye szerint a párt „antidemokratikusnak, a nemzetközi joggal ellentétesnek tartja”, hogy az Országgyűlés határozatban mondta ki: nem ért egyet az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletével és továbbra is szankcionálja az önkényuralmi jelképek használatát.

A Munkáspárt 2006 követeli a strasbourgi bíróság ítéletének végrehajtását, és több jogerős ítélet alapján tovább használja a nemzetközi munkásmozgalom jelképeit, köztük a vörös csillagot – tette hozzá az elnök. A parlament határozatban nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a strasbourgi vöröscsillag-perben hozott ítélettel, és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. A hétfőn elfogadott jogszabály szerint a magyar államra kirótt 6400 eurós kártérítést és perköltséget a pártok költségvetési támogatásából fizetik ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.