Önkéntesek cirkálnak a határon

A hétvégi csúcsidőszakokban a Magyar Vöröskereszt önkéntesei segítik az utasokat a röszkei határátkelőhelynél.

tt
2012. 07. 12. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éberhardt Gábor alezredes, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség parancsnoka csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a Nyugat-Európából nyári szabadságukra hazatérő, majd a vakáció leteltével visszainduló vendégmunkások miatt a röszkei határátkelőhelynél hosszú, esetenként többórás sorok alakulnak ki.

Csütörtöktől vasárnapig szolgálatban

A 35–40 Celsius-fokos kánikulában a várakozó utasok között gyakoriak a rosszullétek, ezeket elsősorban a szolgálatot teljesítő határrendészek látják el, a súlyosabb esetekhez azonban rendszeresen riasztani kell a mentőket is – közölte az alezredes.

A Vöröskereszt önkéntesei a nyári csúcsidőszakban csütörtöktől vasárnapig reggel 7-től este 8-ig teljesítenek szolgálatot az átkelőnél, ahol ilyenkor napi 25-30 ezer ember is megfordul. A párban dolgozó önkéntesek feladata, hogy észleljék, ha valaki rosszul lesz, és stabilizálják az állapotát a mentők kiérkezéséig.

A határőröket is kiképzik


Túri Mihály, az OMSZ dél-alföldi vezető mentőtisztje hangsúlyozta, a hőség és a fáradtság következtében kialakuló, gyorsan súlyossá, akár életveszélyessé is váló kórképek esetében fontos, hogy a páciens a lehető leggyorsabban megfelelő ellátást kapjon. A mentőszolgálat szakemberei ezért szimulátorok és szituációs gyakorlatok segítségével célzott elsősegélynyújtó képzést tartottak a Röszkén szolgáló határrendészeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.