Rendőrökre támadtak Siófokon

Miután két társaság összeszólalkozott a Petőfi sétányon, három rendőr megpróbált közbelépni és csitítani a feleket.

WL
2012. 07. 13. 13:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt – tájékoztatott a Siófokon múlt vasárnap hajnalban történt esettel kapcsolatban Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség ügyésze pénteken.

A bűnügyben egy 20 éves székesfehérvári egyetemistát gyanúsítottként előzetes letartóztatásba helyeztek. A nyomozás érdekeire való tekintettel későbbre ígértek további tájékoztatást.

A Sonline.hu úgy értesült, hogy miután két társaság összeszólalkozott a siófoki Petőfi sétányon, három rendőr próbált közbelépni és csitítani a feleket. Az elkövetők azonban ezt követően a rendőrökre támadtak, és még azután is bántalmazták őket, miután a földre kerültek. Az eseményt több száz járókelő nézte végig. A verésnek a kommandósok megérkezése vetett véget, akik a támadók közül több embert is megbilincseltek.

A portál információi szerint az egyik rendőrt kórházi ellátásban kellett részesíteni. A siófoki kórház sürgősségi ügyeletén annyi nyoma maradt az esetnek: a kérdéses időpontban két fiatalembert láttak el, akik „rendőri intézkedés során sérültek meg” – írják.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a lap érdeklődésére közölte, hogy az ügyben a nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított büntetőeljárást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.