Szerdán nyit a dél-balatoni bűnmegelőzési központ

A rendőrséggel munkáját segítő központ idén négymillió forintból gazdálkodhat, az összeget Siófok és Balatonlelle önkormányzata biztosítja.

TK
2012. 07. 02. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igény lenne hasonló bűnmegelőzési centrumokra több településen is, de mivel a rendőrségnek nincs rá forrása, és pályázat útján sem lehetett ilyen célra támogatást szerezni, az önkormányzatok szerepvállalási képességétől függ, hogy mely településeken tevékenykednek idén a dél-balatoni bűnmegelőzők – mondta Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője.

A rendőrséggel kapcsolatban lévő, annak munkáját segítő központ idén négymillió forintból gazdálkodhat, amelyet Siófok és Balatonlelle önkormányzata biztosít. A diákok 10 és 18 óra között teljesítenek majd szolgálatot a strandokon és a turisták által frekventált helyeken járőrözve. A korábbi évek tapasztalatai szerint ténykedési területükön számottevően visszaszorult a bűncselekmények, egyebek közt a strandi lopások száma.

A tó Zala és Veszprém megye területére eső partszakaszán Keszthelyen, Zalakaroson és Balatonfüreden nyílnak hasonló nyári bűnmegelőzési irodák az idei szezonban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.