Pénteken, szombaton és vasárnap összesen 382 közúti közlekedési baleset történt. Négy balesetben öten vesztették életüket, 45 baleset súlyos, 95 pedig könnyű sérüléssel végződött. A többi karambolban senki sem sérült meg – olvasható a közleményben.
Szombat hajnalban a röszkei határátkelőnél okozott halálos tömegbalesetet egy veszélyes anyagot szállító kamion, egy ember a helyszínen életét vesztette, kilencen pedig megsérültek, köztük gyerekek. Vasárnap hajnalban két kisbusz ütközött az M7-esen, ebben a balesetben két gyermek vesztette életét, tízen pedig megsérültek, őket négy kórházba szállították. Somogyban egy 51 éves budapesti férfi halt meg, miután autójával egy vaddisznóval ütközött. Debrecen közelében pedig egy frontális karambol végződött halállal.
Az ellenőrzések során 207 esetben színeződött el a szonda. Az ORFK tájékoztatott arról is, hogy a hétvégén 110 körözött embert fogtak el a rendőrök, 232-t tetten értek és 228 embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.