Cozma-ügy: kedden indul a tárgyalás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kedden kezdődik a Kúrián a Cozma-ügy tárgyalása. A korábbi jogerős ítélet jelentősen enyhítette az elsőfokú döntésben kiszabott büntetéseket, ez ellen nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet.

WA
2012. 09. 24. 18:45

Csendes megemlékezés – mélységes felháborodás

Csendes megemlékezést szervezett szeptember 8-ára a Veszprém Kézilabda Fan Club, mivel aznap lett volna 30 éves Marian Cozma.

Mélységesen felháborította az MKB Veszprém kézilabdaklubot, a csapat szurkolóit és játékosait, hogy a Győri Ítélőtábla  jogerős ítéletében jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését. A szurkolók transzparenssel kértek bocsánatot a meggyilkolt Marian Cozmától  az MKB Veszprém és a Pick Szeged május 6-ai összecsapásán.


Sztojka „legfeljebb fenyegető jelenlétként értékelhető”

Nagy Zoltán, az eljáró tanács elnöke szóbeli indokolásában kifejtette, hogy nem lehet a vádlottak akarategységére következtetni; Raffael Sándor indulatos állapotában rögtön megvalósította szúrási szándékát, Németh Győző azonban nem vett részt a Marian Cozma elleni támadásban, arra pedig nem mutatnak konkrétumok, hogy Sztojka Iván a halálos szúráskor támadta volna a kézilabdázót, tevékenysége „legfeljebb fenyegető jelenlétként értékelhető”.

Büntetőjogászok szerint mivel a másodfokú bíróság által az élet elleni cselekménynél megállapított minősítés esetén kiszabható büntetés felső határa húsz év, ehhez képest a jogerős ítéletben szereplő tizennyolc-tizennyolc év nem tekinthető enyhének.

Orbán: Az emberi élet a jelenleginél sokkal nagyobb védelmet érdemel

Május 7-én Orbán Viktor kormányfő az Országgyűlésben kifejtette: az emberi élet a jelenleginél sokkal nagyobb védelmet érdemel. Egy a másodfokú ítéletet bíráló kérdésre azt válaszolta, hogy négyszemközt ugyan egyetértene a véleménnyel, de ha Magyarország miniszterelnöke bármely egyedi bírósági döntést kritika alá von, akkor nem jár el helyesen, mert az a képzet alakul ki, mintha az igazságszolgáltatásra nyomást akarna gyakorolni a kabinet.

Navracsics az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérte

Néhány nappal később Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyilatkozataiban és a Kúria elnökének írt levelében is foglalkozott az üggyel. Kérte az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát a legfelsőbb bírói fórum elnökétől, a „nagy visszhangot kiváltó, esetenként túlzottan enyhe, következetlen vagy ellentmondásos ítéletek” – köztük a Cozma-ügy – miatti társadalmi felháborodásra hivatkozva pedig felvetette a kérdést, hogy megfelelő-e a bírósági ítéletek szigora és következetessége.

Darák Péter, a Kúria elnöke válaszában jelezte, hogy nem lát lehetőséget az igazságügy-miniszteri kérés teljesítésére, ugyanis az igazságszolgáltatás egyik legalapvetőbb, a pártatlanság szempontjából kulcsfontosságú értéke, hogy döntéseit sem a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa. A Kúriának az ítélkezési gyakorlat vizsgálatára és orientálására vonatkozó feladat- és hatáskörei nem jelentik azt, hogy konkrét ügyekben az alsóbb fokú ítélkezést befolyásolhatná. Ha egy alsóbb fokú ítélet mégis hibás lenne, annak orvoslására kizárólag az eljárási törvényekben szabályozott módon, perorvoslatok – például felülvizsgálati kérelem – keretében kerülhet sor.

Felülvizsgálati indítvány a Kúriához

A Legfőbb Ügyészség július elején indokolási kötelezettség elmulasztása és a tényállás ellentmondásai miatt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Kúriához a Cozma-gyilkosság ügyében, kérve a másodfokú határozat hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését.

A legfelsőbb bírói fórum Cozma-ügyben eljáró tanácsának elnöke Kónya István, a Kúria elnökhelyettese és büntetőkollégiumának vezetője lesz.

Garázdaság miatt is eljárás indult

A Cozma-ügy kapcsán garázdaság miatt is eljárás indult kéttucatnyi vádlott – köztük a gyilkossági ügy fővádlottjai – ellen. Ebben a perben első fokon többéves szabadságvesztéseket szabott ki május 25-én a Veszprémi Városi Bíróság, ám a fellebbezések folytán másodfokon folytatódik ez az ügy.

A nyáron elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a kártérítési per is, amelyben a meggyilkolt sportoló hozzátartozói mintegy negyedmilliárd forintot követelnek az elkövetőktől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.