„Marian mindig velünk van”

A Magyar Nemzetnek korábban azt mondta, sokszor álmodik a fiával. Változott ez valamit? – kérdezte a lap Petre Cozmát.

– Még most is gyakran álmodom vele, de napközben is mindig ott érzem magunk mellett. Naponta kétszer járunk hozzá a temetőbe. A közérzetem nem változott, úgy érzem magam, mint három éve, csak fogytam huszonkét kilót, és négyszer olyan magas a cukrom, mint a normál felső határérték. Ahogy múlnak a hónapok, egyre nagyobb a vágy bennem – ami belülről szinte szétrág –, hogy láthassam a fiam.

– Eltelt pár hét, mit szól a másodfokú ítélethez?
– Nem volt más, mint maszkabál, de mindenkinek magának kell elmosnia a maga szennyesét! Aki viszont hibát követ el, annak fizetni kell érte!

– Milyen ítéletre számít ebben a perben?
– Ha valaki megmondja nekem, mennyit ér egy ember élete, majd kiszámolom és megmondom.

– Mivel telnek a napjai?
– Van egy kézilabda-alapítványom, ami Marian nevét viseli. Nyolcvanhat gyerekkel foglalkozom, fiúkkal, lányokkal, ingyen. Akad köztük, aki öt testvérével vályogházban él, és van köztük egy nagyon tehetséges cigány kislány is. Csak azt bánom, hogy sokan, akik támogatást ígértek nekünk, amikor szükségük lett volna rá a gyerekeknek, elkoptak.