Hagyó mindent tagad

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kivétel nélkül tagadta a vele szemben megfogalmazott valamennyi vádat Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes.

LM
2012. 09. 13. 11:34

Magyarország első számú közellensége

Hagyó Miklós felolvasott vallomásában tagadta azt is, hogy Balogh Zsoltnak, a BKV Zrt. egykori megbízott vezérigazgatójának bármire utasítást adott volna. Emlékeztetett arra, hogy Balogh Zsolt két médium részére olyan interjút adott, mely után ő „Magyarország első számú közellensége lett”. Ezért feljelentést tett becsületsértés vétsége miatt a negyedrendű vádlott ellen.

A nyomozati anyagok és a vád ellentmondásban vannak egymással – mondta azzal a vádponttal kapcsolatban, melyben azzal vádolják Hagyó Miklóst, hogy 2007 végén arra utasította a negyedrendű vádlott Balogh Zsolt, hogy utaljon át csaknem 100 millió forintot egy cégnek, amellyel szerződést kötöttek egy utastájékoztató rendszer kiépítésére. A vádirat szerint a pénzt annak ellenére át kellett utalni a BKV-nek, hogy az „eredményes próbaüzem a mai napig nem zárult le”. Hagyó Miklós hangsúlyozta: erről a szerződésről nem volt tudomása, nem utasított senkit.

Maratoni olvasás

A volt szocialista politikus vallomásának felolvasása közben többször megállt, és néhány korty vizet ivott. Második napja tart vallomásának felolvasása, amely a vádlott kezében lévő gépelt oldalakat figyelembe véve még jó ideig eltarthat. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró egyórás ebédszünetet rendelet el a tárgyaláson.

Hagyó Miklós a közel százoldalas vallomását a keddi tárgyalási napon kezdte felolvasni. A volt szocialista budapesti erős embernek többször is szünetet kellett tartania.

Vád

A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait. A vádirat szerint az általa vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A Hagyóval és 14 társával szembeni per június 13-án kezdődött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.