– Az ügyészség azt kezdeményezte, hogy hosszabbítsák meg az előzetesét…
– …de a bíróság másként döntött. Úgy látták, hogy az ügyészségnek nincs semmi bizonyítéka arra nézve, hogy szökésre, bizonyítékok eltüntetésére vagy más vádlottakkal való összebeszélésre készülnék. Nem is készülök egyébként.
– Tudta, hogy be fogják idézni?
– Igen, hiszen januárban már voltam bent, Horváth Éva ügyében hallgattak ki, és előttem néhány nappal idézték be Antal Attilát, akit bent is tartottak. Számítottam rá, hogy az én esetemben is így járnak majd el.
– Érdekes, hogy ön már szabadlábon védekezik, miközben a helyettese, Zelenák Tibor még mindig előzetesben van.
– Nem tudom, hogy miért alakult így.
– Önt mivel gyanúsítják?
– Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezeléssel.
– S ezt mire alapozzák?
– Arra, hogy miközben a BKV veszteséges cég volt, mégis kötöttünk olyan szerződéseket, amelyekre a rendőrség szerint nem volt szükség. Mondok egy példát. Százhúsz éves volt a HÉV, ezt megünnepeltük egy rendezvénnyel, amire nyolcmillió forintot költöttünk. A rendőrség most nem azt mondja, hogy ez sok vagy kevés, hanem azt, hogy erre a rendezvényre nem volt szükség, mert a BKV veszteséges, tehát ez hűtlen kezelés. Erre azt tudom mondani, hogy Magyarország is eladósodott, és költségvetési hiánya is van, mégis vannak augusztus 20-i ünnepségek.
– A rendőrség honnan tudja, hogy a BKV-nak mire van szüksége?
– Ezt én is szívesen megpendítettem volna, de odabent nem én kérdeztem.
– Milyen egyéb ügyekről van szó?
– Rendezvények szervezéséről, kommunikációs szerződésekről, tanulmányokról. Ezek mindegyike már megjelent a médiában, cégeket most mégsem mondhatok, mert akadályozná a nyomozást.
– A BKV esetében a kommunikációs szerződések végig szem előtt voltak, voltaképpen ezekkel kezdődött a botrány. Önnek, mint a terület vezetőjének, ez nem tűnt fel?
– A BKV is költségvetési szempontú cég, volt üzleti terv, volt éves marketingkeret, ugyanakkora egyébként, mint az előző évben, és ezt a keretet nem is léptük túl. Ebből kellett minél jobban gazdálkodnunk, javítanunk a BKV kommunikációját, illetve ezen keresztül a cég megítélését. Ehhez jöttek még hozzá a speciális fővárosi elvárások.
– A speciális fővárosi elvárások mik voltak?
– Hogy legyen minél több olyan rendezvény, ahol Demszky Gábor és Hagyó Miklós pozitívan tud szerepelni. Ez nem volt titok, megmondták.
– Kik?
– A két úr sajtósai. Velük mindent egyeztetnem kellett, eleinte még a kiadandó közleményeket is.
– Kik voltak ők?
– Hagyó részéről Lelovics Ottó, majd később Horváth Éva, Demszky részéről Czuk Dorottya és Nyáry Krisztián.
– Közöttük összhang volt?
– Ritkán. Hagyó is és Demszky is úgy akart szerepelni, hogy a másik ne legyen ott. A sajtósok mindenféle úton-módon megszerezték a másik programját, és arra a napra erőltettek rendezvényeket, amikor az nem ért rá. Ebből állandó viták voltak.
– Melyik fél volt az ügyesebb?
– Felváltva sikerült nekik célt érni, de persze voltak olyan, kommunikáció szempontjából értelmetlen események is, ahol mindkettő megjelent, és olyanok is, ahol egyik sem.
– Ön hogyan került a BKV-hoz?
– Antal Attila hívott a céghez, vele korábban már találkoztunk szakmai rendezvényeken. Hatvani Szabó János mutatott be minket egymásnak, még 2005-ben.
– Mi volt a feladata?
– A BKV kommunikációs egységét kellett nemcsak rendbe tennem, hanem voltaképpen ki is alakítanom, mert ami korábban volt, az kevés volt, és szervezetileg nagyon szét volt szórva a különböző igazgatóságok között.
– Ön vezérigazgató-helyettesként távozott a BKV-tól. Evidens, hogy a kommunikációs vezető ilyen magasra jut a ranglétrán?
– 2007 szeptemberében lettem vezérigazgató-helyettes, a BKV átszervezése után, és ezután hozzám tartozott az értékesítés, az ingatlanok, a hajózás, a turizmus, minden, ami nem pénzügy, műszak vagy gazdaság.
– Antal Attila és Balogh Zsolt részletesen beszámolt a Magyar Nemzetnek arról a háttérbe húzódó úgynevezett lobbikörről, ami a BKV-nál működött. Hatvani Szabó János, Mesterházy Ernő és Tóthfalusi György neve került eddig a nyilvánosság elé. Önnek volt dolga velük?
– Amíg Antal Attila hivatalban volt, addig nem. Ő tárgyalt velük. A távozása után némi káosz lett, akkor felerősödtek a különböző irányú lobbitevékenységek. De hát én a BKV kiadásainak csak öt ezreléke felett rendelkeztem, nem ez a terület volt a kedvenc célpontjuk, hanem inkább a közbeszerzések.
– Az ingatlanok önhöz tartoztak. Balogh Zsolt szerint Tóthfalusi Györgyöt leginkább az ingatlanok érdekelték. Így volt?
– Antal Attila távozása után kerültem én kapcsolatba Tóthfalusival, valóban, ő nagy érdeklődést tanúsított a cég ingatlan vagyona iránt. Több nagy értékű ingatlanprojekt ügyében adott utasítást.
– Milyen utasítást?
– Hogy például kerüljük ki a közbeszerzést, hozzuk helyzetbe ezt vagy azt a céget.
– Végrehajtotta ezeket?
– Persze. Antal távozása után már tartottam az esetleges retorzióktól.
– Volt esetleg, hogy megfenyegették ezek az urak?
– Ők az én szememben a tulajdonost képviselték, hiszen valamennyiüket a fővárosi önkormányzatnál lévő politikusok legitimálták, nem írásban persze, de azért szóból is ért az ember. Tudtuk, hogy például a Hagyó-kabinet tagjainak a kéréseit teljesíteni kell, különben ki leszünk rúgva. Erről most többet nem mondhatok.
– Valamilyen védelmet kaptak cserébe?
– Dehogy, sőt. 2008-ban már kifejezetten lehetetlen helyzetekbe csúsztunk bele. A fővárosi koalíció politikusai nem feleltek az ellenzék jogos vagy jogtalan kritikáira a BKV-t illetően, úgyhogy nekünk kellett mindenre válaszolnunk. Ha viszont válaszoltunk, akkor jött a vád, hogy lám, a BKV politizál. Pedig valamit nyilván kellett mondanunk. Az persze igaz, hogy én nem vagyok egy súlycsoportban egy fővárosi ellenzéki politikussal, de azok, akik abban a súlycsoportban mozogtak, nem reagáltak semmire.
– Antal Attila említett egy szerződést, amelynek ügyében Demszky Gábor személyesen hívta fel, és erőteljesen a figyelmébe ajánlotta a Sawyer-Miller Groupot. Ezt Demszky is és a Sawyer-Miller Group vezetője is tagadta. Tud erről valamit, hiszen ez az ön területét érintette?
– Huszonegy hónapot voltam a BKV-nál, ez idő alatt Demszky kétszer hívott fel. Egyszer megdicsért, hogy milyen ügyesen szerepeltem a Klubrádióban, másodszor pedig, 2008 elején, telefonon közölte, hogy a Sawyer-Miller Group, illetve Bruck Gábor mennyire jók, és hogy szerződést kell kötni velük. Meg is kötöttük.
– Elmesélte ezt a hívást Antalnak?
– Minden ilyen ügyről mindig tájékoztattam Antal Attilát, majd később, amikor vezérigazgató lett, Balogh Zsoltot is. Részben az összeg nagysága miatt, részben, mert ők tették rá a szerződésekre az utolsó aláírást, részben pedig azért, hogy be ne csússzon valamilyen kósza, nem legitimált kérés. Mindig volt lista, hogy igen, ebben a hónapban öt ilyen jellegű kérés volt, ezt X. kérte, azt Y. kérte.
– Ki volt X. és Y.?
– Általában a Hagyó-kabinet tagjai. De több olyan név van, amelyek nem kerültek még nyilvánosságra, és nem sorolhatom fel őket, mert akadályoznám a nyomozást.
– Önt nem zavarták ezek a kérések?
– Próbáltam lepasszolni ezeket az ügyeket a kollégáimnak, de amit előkészítettek, azt aláírtam. Nézze… Mit vár tőlem? Felolvasok egy mondatot, Székely Gábor, a BKV felügyelőbizottságának elnöke mondta jegyzőkönyvbe a Fővárosi Közgyűlés egyik bizottsági ülésén. „Ha valaki egy megrendelést kap, szeretne szolgáltatóként a cégnél lenni, a cég különböző kívánságait, ha nem törvényellenesek, tehát nem lehet konkrétan rábizonyítani, hogy törvénytelen, akkor azt gondolom, hogy végrehajtja minden szolgáltató.” Ilyen viszonyok voltak. Mégis, mit kellett volna tennem? A politika vonatkozásában ez ránk is érvényes volt.
– Csak a fővárosi politika vonatkozásában, vagy esetleg az országos politikából is érkeztek kérések?
– Érkeztek mindenhonnan.
– Ki tolmácsolta őket?
– Főként Lelovics Ottó. Ő pedig mindig a pártra hivatkozott.
– Melyikre?
– Az MSZP-re.
– Ez sem volt zavaró?
– Akkor nem. Meg azért itt valami nagyon nincs rendben. Az például, hogy a BKV leszerződött hárommillió forint értékben a Hócipővel, most nálam hűtlen kezelésként van feltüntetve a vádban. Rendben. Akkor az miért nem hűtlen kezelés, amikor Hiller István adott nekik kétszer ötmillió forintot? Ráadásul éppen a Hócipő 2006-ban is kapott pénzt a BKV-tól, azt sem vizsgálja senki.
– A hárommillió forintért cserébe mit teljesített a Hócipő?
– Volt valami cikk meg karikatúra. Formailag rendben volt a teljesítés.
– Mely médiumok voltak még fontosak Lelovics Ottónak és a pártnak?
– A Klubrádió és a Nap-kelte. Lelovics szólt, hogy Verebes István fiának valamilyen készülő filmjét támogassuk egy pár milliós reklámszerződéssel, mert fontos, hogy Verebes jól kérdezzen a Nap-keltében.
– És jól kérdezett?
– Jól bizony. A Nap-kelte ügye egyébként úgy indult, hogy Antal Attila megérkezett a BKV-hoz, és talán már az első napon elétoltak egy előkészített, húszmilliós szerződést, ami a Nap-keltére vonatkozott. Ennek végül csak a felét fizettük ki, mert nem akartunk ott annyit szerepelni.
– Tehát közpénzből fizettek PR-beszélgetésekért.
– Igen, és a műsorvezetők mindig nagyon szívélyesek voltak.
– Milyen politikai kérések voltak még?
– Például hogy vegyünk fel embereket. Egyszer Antal Attila keresett meg, hogy Lendvai Ildikónak valamilyen ismerősét kell elhelyezni, tegyek valamit, mert Lendvai már vagy ötször hívta. Találkoztam a kedvezményezett úrral, de teljesen alkalmatlan volt, nem tudtam felvenni, képtelenség volt. Végül egy külső cég már létező szerződéséhez a cég beleegyezésével hozzácsaptuk a fizetése összegét, és rajtuk keresztül megkapta.
– Mekkora fizetést kapott ez a derék ismerős?
– Úgy emlékszem, háromszázezer forintot havonta.
– És ezért nem csinált semmit.
– A BKV-nál biztos nem.
– Lendvai Ildikó örült ennek a megoldásnak?
– Nem tudom, én jeleztem Antalnak, hogy ebben a formában sikerült elintéznem az ügyet, azt mondta, hogy rendben lesz.
– Fel kellett még venni valakit?
– Persze. Lelovics Ottó szólt, hogy menjek be Lamperth Mónikához a minisztériumba, ott egy államtitkárral vagy államtitkár-helyettessel találkoztam, aki kérte, hogy a feleségét vegyük fel a céghez. Mondtam, hogy ez nem túl szerencsés megoldás, de megnyugtatott, hogy a felesége a leánykori nevét használja, senkinek nem fog feltűnni. Fel is vettük.
– Nos, végül is ez egy apró siker a munkanélküliség elleni harcban. Voltak egyedi, ritka kérések is?
– Voltak. Mondjuk, Nyakó Istváné. Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön pár alkalommal, ifjúsági táboroztatásokhoz. Nyolc-tíz busz kellett nekik. Engem hívtak fel, én meg elintéztem cégen belül a közlekedési igazgatósággal, hogy megkapják.
– Fizetett valaki a buszokért?
– Dehogy.
– Ön hogyan távozott a cégtől?
– Kocsis István jelenlegi vezérigazgatóval egy hónapig még együtt dolgoztam, aztán hívatott, és azt mondta, hogy bár jó szakembernek tart, erős a nyomás rajta, hogy engem menesszen. Korrekt módon, békében elváltunk.
– Ön minek tartja magát ebben az egész, BKV-hoz kötődő botránysorozatban?
– Részben bűnbaknak, részben áldozatnak. Az Antal-féle menedzsment elindított a BKV-nál egy reformfolyamatot, ami mögül menet közben kihátrált a politika. Mi pedig ott maradtunk páran, szemben az ellenérdekelt csoportokkal, akiknek nem kellettek a reformok, nem kellett semmiféle megtakarítás, nekik minden remek volt úgy, ahogy 2006-ig volt. Hiába mérsékeltük a cég veszteségét sok milliárd forinttal, hiába értünk el kifejezetten jó eredményeket, nem számított semmit, és most sem számít. Mi visszük el a korrupciós vádakat, de magát a rendszert, ami mindezt lehetővé tette és több lépcsőben kikényszerítette, nem mi építettük ki, és nem mi működtettük.
