Hagyó elfáradt, de folytatta a felolvasást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hagyó Miklós már a 33. oldalnál járt vallomása felolvasásában, amikor elfáradt és szünetet kért.

NT
2012. 09. 11. 13:14

A Hagyó-ügy – az mno.hu cikkei a témában:

• „Nokia-dobozban adtam át a pénzt Hagyónak” – interjú Balogh Zsolttal
• Hagyó felemelkedése és bukása

• „És Demszky Gábornak is voltak elképesztő kérései” – interjú Antal Attilával

• „Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön” – beszélgetés Regőczi Miklóssal

• „Halálfélelmem van tőled, Miklós” – mondta a rendőrségi jegyzőkönyv szerint Balogh Zsolt

Demszky kellett hozzá

A BKV Zrt.-vel kapcsolatban kiemelte: ez nem csupán egy a 20 fővárosi közcég közül, mert csaknem 13 ezer munkavállalója van. Emlékeztetett arra, hogy a BKV-nak 70 milliárd forint adóssága volt, amikor ő főpolgármester-helyettes lett. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettessel együtt kapták feladatul a fővárosi közszolgáltató cég rendbetételét, s az szerinte sikeres volt, mert a költségcsökkentés és a reorganizáció hatására 11,5 milliárd forinttal csökkent a cég adóssága. Vallomása szerint Demszky Gábor hozzájárulása nélkül egyetlen cégvezetőt sem lehetett kinevezni, a munkáltatói jogokat pedig az igazgatóság gyakorolta az egymást követő vezérigazgatók felett.

Elfáradt a volt szocialista

Hagyó Miklós utalt arra, hogy bár Balogh Zsolt több helyen az ellenkezőjét állította, neki semmilyen köze nem volt a vezérigazgató-helyettesek kinevezéséhez. „Munkánkat csak pozitívan lehet értékelni; soha nem adtam utasítást a BKV vezető tisztségviselőinek, senkit nem utasítottam” – fogalmazott. A volt szocialista politikus ezután fáradtságra hivatkozva szünetet kért, és Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró kérdésére elmondta, hogy eddig 33 oldalt olvasott fel az 58 oldalas vallomásából. A tárgyalás délután folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.