Orbán: Lakitelek résztvevőit nem lehetett lebeszélni céljaikról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktor szerint történelmi érdeme a negyedszázaddal korábban Lakiteleken megrendezett találkozó résztvevőinek, hogy nem engedték magukat lebeszélni céljaikról.

PR
2012. 09. 29. 16:50

Orbán: Magyarország akkor lehet sikeres, ha saját útját követi

„Minket, a jelen küzdőit, ha alaposan mélyre hatolunk, azt találjuk, ugyanaz a hit hajt, mint negyedszázaddal ezelőtt: kezünkbe akarjuk venni a sorsunkat” – fogalmazott Orbán Viktor. Azt mondta, ma már nem elég „másolni a Nyugatot” ahhoz, hogy sikeresek legyünk, mert aki ezt akarja tenni, az mélyebbre csúszik a válságban. Megjegyezte, ez nem változtat azon a tényen, hogy Magyarország a nyugati kultúrkör és az európai gazdaság része. Magyarország akkor lehet sikeres, ha saját útját követi – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy „28 úton haladnak az Európai Unió polgárai”. Magyarországnak más utat kell választani, mint azoknak, akik a válságot okozták, és „láthatóan azóta sem boldogulnak vele” – jelentette ki.

A kormányfő szerint ha elfogadták volna, hogy Magyarország saját erejéből nem tud a helyzetén javítani, akkor „még a siker esélyét sem tudtuk volna megőrizni, de még a csődöt sem tudtuk volna elkerülni 2010-ben”. „Eljön még az az idő, ha a nemzeti együttműködés rendszerét jól kiépítjük, képesek lehetünk Magyarországot ismét a sikeres nemzetek közé emelni” – mondta a miniszterelnök.

Lakitelek ma már történelem

Balog Zoltán, a nemzeti erőforrások minisztere beszédében hangsúlyozta, Lakitelek ma már a történelem része. Szükségesnek nevezte a Lakiteleken található anyagok feldolgozását, mondván, a „történelem igazságára” a jövő érdekében szüksége van. Hozzátette: végre van Magyarországon egy olyan alaptanterv, „egy nemzeti minimum”, ami továbbviszi azt a kincset, amit át kell venni az előző nemzedékektől.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a negyedszázaddal korábbi találkozó egyik szervezője és házigazdája emlékezett arra, hogy akkor egy olyan napot élhettek meg, melyen nemcsak a rendszert kritizálták, hanem a rendszerváltást is felgyorsították. Nem ünnepelni jöttünk össze, hanem emlékezni – mondta. A Demokrata Fórum egyik alapítója szerint a mai Magyarország előképe megjelent a lakiteleki nyilatkozatban és kiteljesedett a hatályos alaptörvényben.

Lakitelek egyszeri és megismételhetetlen

Huszonöt éve, 1987. szeptember 27-én 181 értelmiségi találkozott a Lezsák Sándor portáján felállított sátorban. A találkozó a rendszerváltáshoz vezető út egyik legfontosabb állomása volt. Az Országgyűlés fideszes alelnöke egy interjújában arról is beszélt, hogy az akkori antidemokratikus körülmények a lakitelki találkozót követően szűntek meg. Lezsák Sándor elmondta: ha az ott megfogalmazott kiemelt célokat – például a demokratikus párbeszéd lehetőségét és a független tömegkommunikációt – tekintjük, akkor mára már minden megvalósult ezekből a követelésekből. A lakiteleki találkozó egyszeri és megismételhetetlen – fogalmazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.