Rogán meghajolt a hölgyek akarata előtt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz az országos népi kezdeményezést.

TK
2012. 09. 14. 15:28

Nem tudnak azonosulni Varga István szavaival

A Fidesz nem tud azonosulni a párt képviselőjének, Varga Istvánnak azon szavaival, amelyek hétfő késő este hangzottak el a parlamentben, a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítéséről szóló vitában – közölte kedden Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője.

A fideszes politikus kijelentéseit kedden több internetes lap is idézte, az MSZP és az LMP pedig bírálta a kormánypárti képviselőt a szavai miatt. A portálok nagy része egyebek mellett azt a mondatot idézi Varga Istvántól, miszerint „azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”.

Megbecsülnek minden nőt

Rogán és Selmeczi azt írta: a Fidesz-frakció nem támogatja, hogy családon belüli erőszak címmel a büntető törvénykönyvben (Btk.) önálló büntetőjogi törvényi tényállás legyen, mert az új Btk. az összefoglalóan családon belüli erőszakként emlegetett helyzeteket külön-külön amúgy is szigorúan bünteti.

„Megbecsülünk minden olyan nőt, aki aktív szereplője kíván lenni a magyar társadalomnak és közéletnek. Minden tiszteletünk azoké a családanyáké, akik a gyermeknevelés terhe mellett munkahelyükön is napról napra helytállnak. Gyermekeket vállalni, nevelni, családban élni nagy boldogság. Mindemellett családanyaként munkát vállalni, egzisztenciát teremteni, sikeresnek lenni megbecsülendő és tiszteletre méltó dolog” – zárta közleményét a frakcióvezető és a szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.