A magyar civil társadalom váljon mintává az Európai Unióban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

45 milliárd forint áll rendelkezésre az idén a magyar költségvetésben a civil szervezetek támogatására.

TK
2012. 10. 28. 8:55

Az alapútvonal Mariazell felől Kőszeget, Celldömölköt, Bakonybélt, Csatkát, Bodajkot, Vértessomlót is érinti, de kapcsolódik hozzá Esztergom, Márianosztra, Mátraverebély, illetve Budapest, Máriabesnyő, Miskolc, Tokaj, Máriapócs is, lehetőséget teremtve elsősorban a katolikus érzületen alapuló idegenforgalom megélénkülésére. A terv szerint határon túli magyarok, osztrákok, szlovákok, románok, később szlovének, horvátok, lengyelek is bekapcsolódnak a mintegy 1400 kilométeres zarándokút-hálózat bővítésébe, felelevenítve régi idők régióra jellemző hagyományait. A hálózat hazai és uniós forrásokra is számít – tette hozzá az alapító.

Zala Megyei Népművészeti Egyesület

Sikeres, határon túli kulturális együttműködést ápol a Zala Megyei Népművészeti Egyesület. A civil szervezet projektkoordinátora, Dala Hajnalka arról tájékoztatta az MTI-t, hogy horvát és szlovén partnerekkel segítik hagyományőrző rendezvények megtartását, táborok szervezését. Különösen népszerűek a családi pünkösdi találkozók, ezen felbuzdulva közös uniós pályázaton elnyert pénzekből újabb hasonló kulturális programokat indítanak.

Pécs-Normandia Lions Club

A Pécs-Normandia Lions Club a baranyai város gyermekklinikáján ápolt, hosszas kezelésre szoruló gyermekek hozzátartozóinak segít ingyenes szállással. A szervezet képviseletében Forintosné Molnár Mária arról számolt be, hogy a klinika közelében a szülőknek adományokból berendezett, 28 férőhelyes szállásról a nővérek hívására a családtagok azonnal a kórterembe siethetnek gyermekükhöz. A húsz éve alakult intézmény szinte mindig telt házzal működik, de a fenntartás évi négymillió forintos költségét egyre nehezebb előteremteni, ezért a civil szervezet most központi támogatásra is számít.

Együtt a Szebb Jövőért Roma–Magyar Egyesület

A Heves megyei, 1300 lakosú Halmajugrán jelenleg negyven nagycsalád épít sertésólat a portáján az Együtt a Szebb Jövőért Roma–Magyar Egyesület szervezésében ingyen átadott téglából. A faluban magas a munkanélküliek aránya, és az akcióval – a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvánnyal együttműködve – szeretnék elérni, hogy a nehéz körülmények között élő családok sertéstartásra berendezkedve lépjenek az öngondoskodás felé. Lakatos Zsolt, a gyöngyösi székhelyű civil szervezet elnöke azt közölte, hogy az egyesület több módon is erőfeszítéseket tesz a romák és nem romák közötti társadalmi különbségek lebontásáért, jelenleg a cigányzene hagyományainak újjáélesztésén munkálkodnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.