Az LMP nem indul a választáson?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Levették az LMP kongresszusának napirendjéről a jelöltállítás szabályainak megvitatását.

PR
2012. 11. 17. 13:13

Hozzátette, hogy ha elkészül az Együtt 2014 végleges programja, akkor lesz miről beszélni és „lehet, hogy ebből a beszélgetésből kikerülnek azok a közös nevezők, amelyekre építeni lehet”. Egy mostani csatlakozásnak viszont Róna Péter sem a szükségességét, sem az értelmét nem látja.

Szakadás?

Mint arról lapunk beszámolt, Schiffer András és köre az önállóság, míg Karácsony Gergely és köre a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 felé tolná az alakulatot. A nyomásgyakorlás a küldöttekre már hetek óta tart, s ebbe Karácsony volt munkaadója, a Medián is beszállt. A közvélemény-kutató legfrissebb felmérésében azt tudatta, hogy az Együtt 2014 a biztos szavazók körében 22 százalékos támogatottságnak örvend. Ezzel szemben a Nézőpont Intézet hét százalékot mért az Együtt 2014-nek, míg az Ipsos szerint csak 300 ezer szavazatra számíthat az alakulat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.