Ez könnyítheti a zsebszerződések kiszűrését

Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet az a javaslat, amely lehetővé teszi, hogy a zsebszerződések kiszűrése érdekében be lehessen tekinteni a földhivatali adatbázisokba.

WL
2012. 11. 14. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Balázs a zsebszerződésekkel szembeni küzdelem céljából létrehozott tárcaközi bizottság kihelyezett ülésén emlékeztetett arra: korábban a nyugati határ mellett fekvő négy megye adatbázisaiba kívántak betekinteni, de Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke jelezte, a hatályos szabályok alapján erre nincsen mód.

Előzetes engedély kell

Font Sándor agrár-szakpolitikus a Magyar Nemzetnek korábban azt nyilatkozta: egy újonnan felálló állami hivatal előzetes engedélyére lesz szükség minden egyes termőföldbérleti és adásvételi szerződés életbelépéséhez, s miután alapszabály, hogy földet csak az eladásra kínált birtoktól legfeljebb húsz kilométerre lakó földműves vásárolhat, kizárt, hogy életbe tudnának lépni a zsebszerződések.

A Magosz elnöksége azt javasolja a miniszterelnöknek és a parlamenti frakcióknak, hogy a földtörvényt sarkalatos törvényként fogadja el az Országgyűlés. Jakab István szerint fontos, hogy a földtulajdon és -használat tekintetében egyértelmű, tiszta, világos és korrekt eljárások keretében jó döntések szülessenek a helyben lakók érdekében.

Bár uniós alapjog biztosítaná, Ausztriában szinte lehetetlen a földvásárlás külföldiként. Az osztrákok jogszabályok tömkelegével védik földjeiket a vásárlóktól. Ezzel szemben Magyarországon több, határ menti településen is a külföldiek uralják a birtokok többségét. A Célpont stábja több osztrák nevet is talált a tulajdoni lapokon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.