Jól haladnak a tárgyalások a pedagógusokkal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Előrelépés történt a pedagógusok foglalkoztatása ügyében a sztrájkbizottság és a kormány keddi tárgyalásán.

KG
2012. 11. 20. 19:30

A sztrájkra vonatkozó felvetésre úgy válaszolt: kedden komoly előrelépés történt, de még koránt sincsenek azonos hullámhosszon minden kérdésben. Azt sem mondja, hogy sztrájkolni fognak, és azt sem, hogy nem fognak sztrájkolni – fogalmazott. A sztrájk nem cél, hanem eszköz, hangsúlyozta. Az érdekvédő jelezte: a még elégséges szolgáltatásokról is folytatnak egyeztetéseket.

További egyeztetések tárgya lesz még a 62 éves életkort betöltött pedagógusok foglalkoztatásának ügye, illetve az, hogy a pedagógus-életpályamodell minősítési rendszere kikre vonatkozik. A bérek ügyében sem tartja kizártnak, hogy elmozdulás történik – közölte.

Jelentős a távolság bérek kérdésében

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a tárgyalások alatt Gárdonyi Géza: A lámpás című kisregényéből készült film egy párbeszédrészletét osztotta ki a sajtó várakozó képviselőinek. Ebben egy falusi néptanító vitatkozik a tanfelügyelővel arról, hogy az országos tanterv betarthatatlan. A tárgyalásokról nyilatkozva kiemelte: a 22 óra rögzítése fontos bejelentés. Ugyanakkor ez csak ígéret, a kormánynak még rá kell bólintania, és törvényt is kell módosítani, a köznevelési törvény ugyanis jelenleg 22-26 órát rögzít.

A többi célok területén, így a bérkövetelésekben még jelentős távolság van a felek között – mondta, s hozzátette: nem véletlen, hogy a közalkalmazottak egészére vonatkozóan szeretnének 20 százalékos béremelést. Szerinte a kormány ajánlata bizonytalan, és azt gondolják, javaslatuk január elsejétől, de legkésőbb februártól megvalósítható lenne. Számításaik szerint indítványuk kevesebb forrást igényel, mint a kabinet elképzelése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.