Pécsi egyetemi vesztegetés: hárított a volt főigazgató

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A pécsi egyetem egykori gazdasági főigazgatója ártatlannak vallotta magát vesztegetésben is.

WA
2012. 11. 13. 10:11

A Magyar Nemzet korábban kiderítette, a többmilliárdos adóssággal küszködő Pécsi Tudományegyetemen naponta félmillió forint állhatott a kivételes kedvezményt megkapó egyetemi vezetők rendelkezésére. Az intézmény volt gazdasági főigazgatója nem egyedül használt ilyen kártyát.

Huszonhét ember ellen folyik eljárás

Huszonhét ember ellen folyik eljárás költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények – egyebek mellett okirat-hamisítás, csalás és pénzmosás – miatt. A vádirat október eleji, csaknem három órán keresztül tartó ismertetése során elhangzott: az elsőrendű vádlott olyan szerveződést hozott létre, amely valótlan okiratok alapján fizetett ki különböző összegeket, valamint úgy befolyásolt közbeszerzési pályázatokat, hogy az a cég jusson előnyhöz, illetve nyerjen, amelyik megfizeti a pályázati érték „visszavárt” nyolc-tíz százalékát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.