Politikai támadásokra használták a fogyatékosokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megjelentek olyan kritikák is, amelyek mögött "mintha politikai szándék állt volna" - mondta el Soltész Miklós.

tá
2012. 11. 21. 14:44

Az önkormányzati fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézmények 2013. januári átvételével, a jelenlegi rendszer átszervezésével, de újabb költségvetési kiadásokat nem generálva biztosítja az állam a sérült emberek, valamint a rászoruló gyermekek és idősek hatékonyabb, biztonságosabb és kiszámíthatóbb ellátását – jelentette ki a tervezet november 7-i országgyűlési vitájában az Emmi államtitkára.

Ennek megfelelően – folytatta Soltész – a jövőben is biztosítani kívánják azt a 21 milliárd forintot a fogyatékosokkal foglalkozók részére, mint eddig, sőt „adott területeken kis emelkedés is várható”. Kiemelte, hogy ez a kormány biztosított külön költségvetési soron 95 millió forintot a rászoruló autistákkal foglalkozó intézmények számára. Az államtitkár kitért arra is, hogy az Új Széchenyi Terv keretében több pályázatot is kiírtak, mintegy 40 milliárdos nagyságrendben a fogyatékosokkal foglalkozó civilek számára.

„Ezeket a foglalkoztatástól a karbantartáson át egészen az infokommunikációs bővítésig fel lehet használta” – mondta. Nelhübel Henriette, a CÉHálózat a Fogyatékos Embereknek Szociális Szolgáltatást Nyújtó Civil Érdekvédelmi Hálózat elnöke a tájékoztatón úgy fogalmazott: most már érzékelik, hogy a minisztériumban tudnak róluk, és elkerülendő, hogy a jövőben ne legyenek láthatatlanok, átadott egy láthatósági mellényt. Hozzátette azonban: úgy véli, hogy holnaptól ezt nem kell hordaniuk. Nelhübel ezzel arra utalt, hogy „Nem vagyunk láthatatlan polgárok” című lobbiakciójukkal kezdeményezték a tárcával a párbeszédet.

A közel ötezer, fogyatékkal élő embert képviselő CÉHálózat elnöke a sajtótájékoztatón köszönetet mondott az államtitkárságnak, és bejelentette, hogy a költségvetés elfogadásáig felfüggesztik a december 5-re a Kossuth térre tervezett tiltakozó demonstrációjukat. Dr. Bartholy Judit, a CÉHálózat elnökségi tagja arról beszélt, hogy büszke arra az érdek-képviseleti módszerre, hogy csúnya szó nélkül, szelíden megjelentek és ezzel érték el céljukat, „és ezt a nem agresszív eszközt a kormány képviselői is észrevették”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.