Az átalakulás éve volt, és még nincs vége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Jövőre sem csökken a civilek állami támogatása, és a határon túli magyar szervezetekkel való együttműködés komoly lehetőségeket hordoz magában – mondta el Latorcai Csaba helyettes államtitkár.

PR
2012. 12. 25. 9:38

Latorcai kitért a határon túli magyar szervezetekkel való együttműködésre, amely álláspontja szerint közösségszervezési, illetve gazdasági szempontból is komoly lehetőségeket hordoz magában. Ezt az együttműködést közvetlenül a NEA nemzeti összetartozás kollégiuma támogatja.

Jövőre szétválasztják a működési célú támogatásokat és az adományok normatív kiegészítését. Január közepén hirdetik meg a pályázatot azok számára, akik adományt gyűjtöttek és állami kiegészítést igényelnek a NEA-tól. Kiegészítő támogatásként 10 ezer és 250 ezer forint közötti összeget lehet kérni, ez a tervek szerint március elején-közepén már ott lesz a szervezeteknél. A kormány célja, hogy a civil szervezeteket adománygyűjtésre ösztönözzék. Kiegészítő támogatásra – a civiltörvény alapján – a NEA forrásainak 5 százalékát kell biztosítani, ez jelenleg 170 millió forint.

Ellenőrzés

A jövő évi program- és projekttámogatási pályázatokat január végén, február elején szeretnék meghirdetni, hogy június elejéig döntés születhessen. A szervezetek ugyanis programjaik nagy részét nyáron valósítják meg – tette hozzá Latorcai.

A helyettes államtitkár a jövő évi tervek közül kiemelte az ellenőrzési rendszer tervezett átalakítását. Fontos, hogy ne csak a pénzügyi elszámolást, hanem a tartalmat is vizsgálják, különös tekintettel egyes programok társadalmi hasznosulására. A cél, hogy a támogatás mértéke társadalmilag meghatványozódjon, ezért egy monitoringrendszer felállítását is tervezik – mondta. Latorcai kiemelte az önkéntesség és a helyi szintű közszolgáltatások vállalásának jelentőségét a civil szervezetek tevékenységében. Ezeket a folyamatokat erősíteni kívánják a jövőben – tette hozzá.

Információs fejlesztés

Beszámolt a jövő év elején induló új civil információs rendszerről is. Jelenleg egy elektronikus fejlesztési folyamat zajlik. Január elején indul egy olyan honlap, amelyen folyamatosan nyílnak meg az újabb felületek, és ott a civilekre vonatkozó minden információ elérhető lesz. A fejlesztés részeként – ami a tervek szerint március végére fejeződik be – ezt egy interaktív kommunikációs felületté szeretnék átalakítani, amely egyfajta belső fórumként is működne.

Az államtitkárság az új polgári törvénykönyv jövő februárra tervezett parlamenti elfogadása után társadalmi konzultációba kezd a civiltörvény tapasztalatairól. Ez elektronikus egyeztetés lesz, minden civil szervezet észrevételeit várják majd. A tervek szerint májusban végigjárják a megyéket, hogy találkozzanak a civil szervezetek képviselőivel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.