Ez lesz 2013 legfőbb kérdése

2013 fő kérdése Csizmadia Ervin szerint az lesz, hogy a darázs repül-e, azaz: beindul-e a magyar gazdaság.

---- Mi lesz az ellenzékkel? ----

– Az ellenzéki oldalon meglehetősen nagy a kavarodás, amit csak fokozott Bajnai Gordon október 23-ai színrelépése. Kibogozhatják-e a szálakat a következő hónapokban?
– A kavarodásnak látszó helyzet abból fakad, hogy fejlődésének egészen más fázisában tart a két oldal. Ne felejtsük el: a 90-es években, sőt a 2000-es évek első felében a jobboldal is sokkal tagoltabb volt, mint ma. A Fidesz akkor egy nagy elhatározással „egypártosította” ezt az oldalt, ami persze nem csak egy merő hepp volt, hanem felelet arra, hogy 1994 és 1998 között egy 72 százalékos balliberális oldal kormányozta az országot. Mára fordult a kocka: a Fidesz lett nagy párt, s vele szemben most a másik oldal van lépéskényszerben. A balliberális oldal előtt elvben két út áll: vagy létrehoz egy nagy gyűjtőpártot; vagy megmaradnak egymás mellett a különböző pártok, s szövetségbe próbálnak tömörülni. Pillanatnyilag az utóbbit részesítik előnyben, de ez nem biztos, hogy elég lesz a győzelemhez, nem is beszélve a tartós kormányzásról. Gondoljunk bele: 1990 óta Magyarországot soha nem kormányozta 3 pártinál szélesebb koalíció – és még ez is milyen problémákat okozott. Egy 6-7 párti szövetség irtózatos belső problémákkal küszködne, ez már előre látható. Tehát távlatilag nem zárom ki, hogy a balliberális oldalon is elmozdulnak majd az első verzió felé.

– Úgy tűnik, az MSZP egyedül kíván indulni a következő választásokon, de a képviselői helyek többségét biztosan nem kívánja átadni más szervezeteknek. Nyerő lehet-e ez a stratégia, vagy mindent meg kéne tenniük az összefogás érdekében?
– Ron Werber csatasorba állításával látszólag az egyedüli megmérettetésre készülnek, de természetesen nyitva hagyják a szövetségkötést is. Szerintem inkább az utóbbi lesz a „befutó”, mert a dolgok jelen logikája még nem érett meg arra, hogy Magyarországon egy angol típusú kétpártrendszer legyen. Viszont – mint már előző válaszomban is mondtam – számolni kell azzal, hogy egy sok-sok pártból álló szövetség ellenzékben sokkal működőképesebb, mint kormányon.

– Az LMP is roppant forró őszt tudhat maga mögött, képesek lesznek-e kezelni a fölmerült problémákat, vagy 2013 januárjában a következő kongresszuson végleg szakad az ökopárt?
– Az LMP hosszú vajúdás közben van. A vajúdás az LMP genezisével függ össze. Ez a párt – a Jobbikkal együtt – akkor jelent meg a színen, amikor a Gyurcsány-kormány idején az emberek határozottan új pártok után kiáltottak. Akkor elég volt „újnak” lenni, és elutasítani a fennállót. Ma viszont ez már nem elég. Ön „ökopártól” beszél, de empirikusan ez alátámasztható? Én nem érzem, hogy az LMP ökopártként viselkedett volna az elmúlt években. Voltak ilyen jellegű próbálkozásai is, de ez nem állt össze egy európai értelemben vett zöld programmá és karakterré. Ami persze azzal is összefügg, hogy Magyarországon egyáltalán lehetséges-e zöld párti vonalat vinni. Nem vagyok biztos benne. Nem gondolnám, hogy szakad a párt, de az is biztos, hogy eddigi belső vetésforgója (hol a frakció egyik, hol a másik fele van „hatalmon”) a határához érkezett, ebből így nem biztos, hogy lesz még egy ciklus.

– A Demokratikus Koalíció egyre messzebb került az ötszázalékos küszöbtől, szüksége lesz akár Bajnaiéknak, akár az MSZP-nek az ő támogatásukra, vagy mindenképpen megpróbálják kihagyni Gyurcsányékat az összefogásból?
– Miért hagynák ki? Ha komolyan veszik a maguk retorikáját (miszerint minden „demokratikus ellenzéki” erőre szükség van Orbánék leváltásához, akkor ebbe a Gyurcsány-párt is beletartozik. Azzal számolok tehát, hogy a szövetségben ott lesz a DK is.

– A Jobbik képviselői sok esetben elszabadult hajóágyúként viselkedtek az elmúlt fél évben, a pártot végleg megroppantotta a Szegedi Csanád-ügy, valamint a sorozatos kilépések?
– A Jobbik problémája nem a kilépésekben van; ezek csak tünetei valaminek. A Jobbik önmagát nagyon öntudatosan „nemzeti radikális” pártnak nevezi, de képtelen elérni, hogy a közönség nem vele szimpatizáló része ezt a minősítést elfogadja, s ne szélsőjobboldali, sőt olykor náci pártként határozza meg őket. Ha tartós tényezők akarnak maradni és azt akarják, hogy a közeg befogadja őket, akkor erre sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk. Különösen azért, mert a nemzeti radikalizmus fogalma Magyarországon nem ismeretlen, erősen kötődik például Bajcsy-Zsilinszky Endréhez. Őrá aztán mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy nácibarát politikus volt.

– Végezetül, tudom, hogy a politológia nem a jóslás tudománya, de mégis melyek lehetnek azok a témák 2013-ban, amelyek alapvetően meghatározhatják a politikai közbeszédet, és akár átformálhatják a politikai mezőt?
– 2013 fő kérdése szerintem az lesz – Orbán Viktort idézem –, hogy a darázs repül-e, azaz: beindul-e a magyar gazdaság. A kormány eddig minden évben ezt ígérte, s aztán a növekedés perspektíváját minden év végén kitolta újabb egy évvel. További halasztásra azonban most már nincs mód. Ha 2013-ban nem következik be kardinális javulás, a kormány tábora kritikus szintre olvadhat, és az ellenzék önbizalmát ez olyannyira megnövelheti, ami elég lehet a választás megnyeréséhez. Magyarán: a kormány számára már nem lesz elég, hogy mazsoláz a statisztikai hivatal adataiból; itt most már a „főcsapás irányának” (a növekedésnek) kell kedvezően alakulnia számára. Az ellenzék pedig nyilvánvalóan csak arra vár, hogy „rácsaphasson” erre a témára, s itt végérvényesen megfogja a kormányt.

De – ismétlem – számomra nem is az a kérdés, hogy ki nyer. Hanem az, hogy ha történetesen a mai ellenzék, akkor mi következik utána. A magyar történelemben egyébként mindösszesen egyszer nyert egy 6-7 pártból álló koalíció: 1906-ban. Ennek a koalíciónak a pártjai ellenzékben nagyon egyetértettek és pokolian jól együttműködtek, összetartotta őket a regnáló – ahogy ők mondták: alkotmányon kívüli – kormány utálata. Három éves kormányzásuk alatt azonban szinte semmit nem tudtak megcsinálni abból, amit elterveztek. Magyarország számára nem lenne jó, ha ez megismétlődne. Jósolni persze nem szeretnék; a politológus akkor jár el helyesen, ha tendenciákra, trendekre, esetleges történelmi analógiákra mutat rá, s így járul hozzá a közös gondolkodáshoz.