– Véget ért az idei parlamenti időszak, elfogadták a költségvetést. Visszatekintve 2012-re, minek köszönhető, hogy a Fidesz–KDNP minden közvélemény-kutató intézet szerint továbbra is az első helyen áll?
– Kezdjük azzal, hogy igaz az ön felvetése, de a Fidesz vezető pozíciója azért korántsem olyan stabil, mint korábban. Ezzel együtt is tény: meglehetősen unikális az 1990 utáni demokrácia történetében, hogy a kormányzó párt a ciklus fele után is az élen tudjon állni. Megítélésem szerint ez ugyanannak köszönhető, ami miatt a 2006 utáni Gyurcsány-kormány megbukott: Orbánék szavazótábora még mindig elhiszi, hogy meg lehet változtatni a dolgokat, Gyurcsány tábora pedig a kormányzás vége felé egyáltalán nem hitte el, hogy a Gyurcsány-kormány erre képes.
– Milyen mértékben árthatnak a kabinetnek a mostani tiltakozások a felsőoktatás átalakítása kapcsán, egyesek szerint a jobboldal már biztosan elveszítette a választást, míg mások nem tartják ekkora jelentőségűnek?
– Egy politológus kollégámmal futottam össze a minap az utcán, s ő azt mondta: a mostani ellenzék simán kétharmaddal nyer 2014-ben. Mások szerint az Orbán-kormány, ha vékony többséggel is, hivatalban marad. A helyzet képlékeny. Az egyetemi és középiskolás tiltakozások természetesen megtépázzák a kormányzat egyébként is fogyatkozó tekintélyét, de úgy tűnik: a kormány ügyel arra, hogy kifogja a szelet a tiltakozások vitorlájából. Merőben új helyzetet az teremtene, ha az egyetemi szféra – hogy úgy mondjam – önmozgásba kezdene, és nem törekedne kompromisszumos megoldásra, hanem nagyon kiélezné a dolgot.
– Mennyiben sikerült teljesítenie a kormányzatnak az idei év elején kitűzött konszolidációs szándékot?
– Semennyire, de ezt ők is pontosan tudják. Különböztessük azonban meg a konszolidációtól a konszenzust. A magyar politikában bűvös jelszó a konszenzus, de ennek a világon semmi jele. A konszolidáció nem konszenzust jelent tehát, hanem azt, hogy a „centrális erőtéren” belül működnek-e a dolgok. Voltaképp miről is van itt szó? 2010-től a viták súlypontja nem a kormány és az ellenzék között van, hanem a kormánytáboron belül. Nézetem szerint ebben az értelemben 2012 más volt mint 2011. Az idei évben világossá vált a közönségnek, hogy Pokorni Zoltán messze nem ugyanúgy gondolkodik az oktatásról, mint Hoffmann Rózsa, a földügyekben pedig Ángyán József és Bencsik János egészen másként látja a helyzetet, mint mondjuk a miniszterelnök. A külvilág számára persze ezeknek a vitáknak nagy a hírértéke, de Orbán Viktor épp ezt hirdette meg 2009-ben, Kötcsén. Illetve még valamit. Hogy a duális (a kormány és az ellenzék „terméketlen” vitájára alapuló) politikát maga mögött hagyja, és új korszakot kezd. Nos, döntse el mindenki, ez a mostani milyen értelemben új korszak.
– Az elmúlt két és fél éves kormányzati időszakot mérlegre téve miben látja a legfőbb eltéréseket a korábbi ciklusokhoz, és mik lehetnek azok a lépések, amelyek elvezethetnek az újabb választási győzelemhez, vagy pedig mostanra már olyan helyzetbe kormányozta magát a kabinet, amiből nem lehet jól kijönni?
– A legfőbb eltérés, hogy a mostani kormány elképesztő következetességgel megy előre, és érvényt is szerez akaratának. Valamennyi korábbi kormány a belső ellentétekbe bukott bele, abba, hogy egy pont után – a belső vagy a társadalmi ellenállás miatt – nem tudott tovább előre haladni. Az Orbán-kormány egészen más; itt nincs olyan feladat, amit ne tartanának megoldhatónak. Más kérdés, milyen áron. Nézetem szerint a végső mérleget annak alapján kell megvonnunk, hogy vajon többet árt vagy használ Magyarországnak a kormány felfogása. Az egyik lehetséges megközelítés: a kormány lerombolta a jogállamot. Minimum van benne valami. A másik: olyan konfliktusokat élezett ki, amilyeneket eddig egy kormány sem, és ennek is lehet haszna. Ez sem mellékes szempont. A sokak által remélt nemzeti egység csak kemény konfliktusok árán érhető el, ha egyáltalán. Egyébként fogalmam sincs, mit hoz a 2014-es választás, de az biztos, hogy az dönt majd: melyik felfogás hívei tudnak meggyőzőbben érvelni igazuk mellett. A kormányoldalt fenyegető legnagyobb veszély, hogy alig szán időt és energiát érvei ismertetésére. Holott követett politikája – enyhén szólva – nem magától értetődő.
Így próbálják Magyar Péterék elterelni a bomló tiszás tábor figyelmét arról, hogy megfutamodtak
